Az ELIXOO 2021. május 1-én indult útjára és egy üstökös sebességével lépett a piacra, hiszen az első heti forgalmuk elérte az 1,2 Millió eurót.

    Az alapító Dennis Nowak 25 éve találkozott először a Network Marketinggel és a pályafutása során 7 vállalkozással működött együtt, melyeknél gyorsan az élvonalba tudott kerülni. Sikeres szakkönyv író, és jó néhány network milliomost képzett ki az évek során. 2020-ban fogalmazódott meg benne egy saját Network Marketing cég ötlete, amit lányával Cidney Nowakkal és több családtaggal együtt kezdtek el megvalósítani.

    Az ötlet kitalálását tettek követték és 8 hónappal később elindult az ELIXOO vállalat, aminek a magyarországi piacnyitásával kapcsolatban kérdeztük az alapító Dennis Nowakot.

    – Kérlek beszélj egy kicsit saját magadról, a pályafutásodról, mikor kerültél kapcsolatba a Network Marketinggel, hogy jobban megismerjenek az olvasóink?

    – Egész pontosan 1994-ben 7. hó 7-én kezdtem el a Network Marketinggel foglalkozni. Igazából négy nagy Network Marketing cég volt akkor ami ismert volt, ezért úgy nézett ki a dolog, hogy vagy ebben a négy cég valamelyikében vagy benne, vagy nem is vagy az MLM-ben. (Én akkor a Quorummal indultam el, amit lehet ismertek is.) Lelkesedésből egész magas szintre jutottam, de nem volt fogalmam a Network Marketingről. Elkezdtem tanulni a Network Marketinget, könyvek százait olvastam, trénerekkel találkoztam, képzéseken vettem részt, azért, hogy kiképezzem magam a témában. Azóta 7 vállalkozásban vettem részt, melyeket egészen nagyra építettem. A legutolsó amivel foglalkoztam az éppen Magyarországról indult el.

    – Az elmúlt évtizedes tapasztalataidnak köszönhetően, mik az ok az alapelvek, melyek kialakultak benned a hálózatépítés területén, aminek meg kell felelnie egy cégnek, ha sikeres szeretnél lenni?

    – Ez elsősorban a terméknél kezdődik, hiszen, ha mondjuk úgy egy unalmas terméked van akkor nem fogsz túl sok embert találni, akiket ez érdekelne. Az MLM-ben kell lenni valami olyannak, ami nincs mindenkinek, sőt a legjobb az, ha senki másnak nincs. Egyszerűen azért, mert sokan összehasonlításokat végeznek, rá „gugliznak” és azt mondják, hogy ez van másnak is, ami miatt az egész dolog mellett elmennek.

    Fontos az elismerési terv, aminek nagyon modernek és újnak kell lennie, mert a legtöbb régi marketing terv egy dinoszaurusz szisztéma, ami miatt sok hálózatépítő alul van fizetve. Nagyon jó forgalmat csinálnak, de a forgalomhoz képest nagyon keveset keresnek.

    Nagyon fontos pont, hogy jönnek az új fajta vevők, az új piacok, ezért az embernek nagyon innovatívnak kell lennie, mert az ami régen volt, hogy „Itt az 5 példányos nyomtatvány, jól nyomd rá és töltsd ki” már nem működik. Mára fontos lett, hogy felépítsünk egy vásárlói közösséget, vásárlói üzletet és ezzel az emberek egy új csoportját az influenszereket is betudjuk integrálni a rendszerbe.

    Természetesen az is fontos, hogy ki van ennek a cég élén. Tudja-e azt, hogy mit csinál?

    Van erre egy példa, hogy a legtöbb jó edző úgy kezdte, hogy maga is játékos volt előtte. Viszont nagyon sok MLM cég tulajdonosa soha nem épített MLM üzletet előtte, ezáltal óriási különbségek lesznek.

    Az ELIXOO-nál minden adott ezeknek a feltételeknek, ami előtte még sosem volt.

    – Egy gyönyörű egzotikus környezetben, a karibi térségben élsz Sint-Maarteen szigetén. Hogyan jött az ELIXOO ötlete? Éppen hajózni voltál és úgy fogalmazódott meg benned? Vagy valamilyen küldetés tudat miatt jött létre?

    – Többféle dolog volt az, ami összejött abban a pillanatban, abban a gondolatban. Nem akartam már igazából dolgozni, de akkor ez ugye azt jelenti, hogy az embernek nincsenek további céljai és motivációja.

    Ebben az időben a lányomra átruháztam a korábbi üzleti pozíciómat ezzel biztosítva egy alapot neki a jövőhöz. Két hónap után ez a vállalkozás nem fizetett tovább és azóta egy jogi ügy alakult ki belőle, hiszen mára már 1,8 millió euróval tartoznak a lányomnak. (Erről írtunk az MLM figyelő oldalon „A Lavylites 600 ezer EUR tartozik a TOP vezetőjének” című cikkünkben.)

    Azt mondtam magamnak, hogy „Jó Mr. Univerzum mit szeretnél nekem ezzel üzenni”. Felvetődött bennem az a gondolat, hogy mi lenne, ha egy saját vállalkozást indítanék a kozmetika területén, úgy hogy az egész családdal együtt tudjak dolgozni. Egyszer csak eljöttek hozzám kutyával, macskával együtt és két konténerrel átköltöztek a Karib térségbe.

    Más érdekes emberekkel is szövetkeztem a marketing, IT területről, akiket szintén a karibi térségbe hoztam és így kezdtük el 15 emberrel az ELIXOO gondolatát kibontani, elindítani. Ez most már 10-11 hónapja folyamatban van, aminek köszönhetően három hete nyitottuk meg az ELIXOO-t hivatalosan és az első két hétben 1,2-1,3 millió EUR forgalmat csináltunk. (Erről bővebben „Dennis Nowak: az Elixoo első heti forgalma elérte az 1,2 Millió eurót” cikkünkben olvashatsz.)

    Az ELIXOO-hoz találtunk valamit, ami teljesen egyedi a világon, hiszen nem is erről a bolygóról származik.

    – Erre a különleges összetevőre hogyan találtatok rá és hogyan raktátok bele a termékbe?

    A párommal augusztus elején egy esti napon golf pályán mentünk keresztül egy golf kocsival, mert egy kicsi romantikára vágytam és láttunk egy hullócsillagot. Ezután elkezdtem kutatni ezt a témát, hogy mik ezek a meteoritok, honnan jönnek, hova mennek, mi van bennük. Amerikából vásároltam is kilogrammonként 7000 dollárért meteorit port, amit egy erre specializálódott egyetemre elküldtem analizáltatni.

    Nagyon izgatott, nagyon lelkes voltam, mert sokat olvastam az ezzel kapcsolatos nyomelemekről és ásványi anyagokról. Az egyetem azt írta: „Nagyon köszönjük, hogy elküldte analizáltatni ezt az anyagot nekünk, csak azt szeretnénk megkérdezni, hogy melyik bányában találta a köveket?”
    Kiderült, hogy ez nem meteorit por volt. Emiatt nagyon éber lettem, hogy mindennek nekem kell utánajárni, talán az lenne a legjobb, ha én gyűjteném be ezt saját kezűleg.

    Végül találtunk egy meteorit gyűjtő hálózatot, ami az egész világra kiterjed. Tőlük vásárolunk és kőmeteoritokra vagyunk specializálódva.

    ELIXOO kőmeteoritok a kozmetikumokban

    ELIXOO kőmeteoritok a kozmetikumokban

    Egy meteoritban akár 21 ásvány is lehet, amiből 9 általában olyan, ami a Földön nincsen. Ezeket a köveket egy berendezéssel összetörjük és port készítünk belőle, amit már a kozmetikában fel lehet használni.

    Kifejlesztettünk egy tinktúrát egy nagyon régi alkimista alapelv szerint, ami által „Az univerzum fújható” állapotba került.

    A másik összetevőnk a kannabisz növényből származik.  Amikor elkezdtem gondolkodni ezen a dolgon, akkor azt mondtam, hogy valami hatásosnak kell lennie és a kannabisz növény kivonatával kozmetikumokat építeni érdekesnek tűnt. 1,5 millió dollárért megvettünk egy CO2-vel kivonatoló gépet, ami most az Egyesült Államokban, Miamiban áll. Ez a gép 50 liter tiszta CBD olajat tud előállítani naponta. 1 liter kannabisz olajnak a kereskedelmi értéke most legalább 5000 dollár.

    Szuperkritikus kivonatolás CO2 segítségével

    A CBD-t nagyon sok rétűen fel lehet használni, hiszen ebből lehet készíteni fájdalom csillapító sprayt, bele lehet tenni csokoládéba. Az Egyesült Államokban ez a piac, most már évi 3 milliárd dollár forgalmat bonyolít.

    A teljes spektrumú CBD olaj minden termékünkben benne van. (Az MLM figyelőn „10 éven belül az Orvosi Kannabisz (CBD) termékek piaca átlépi a 100 milliárd dollárt” cikkünkben találsz információt erről a területről)

    Végül legyártottuk a termékeket, amit 14 napon keresztül 60 ember tesztelt. A tesztelőknek létrehozott külön chat egyszerűen felrobbant, mert annyi pozitív, jó tapasztalat érkezett vissza, amit még életemben nem láttam.

    Gyakorlatilag beletettük a kozmoszt a kozmetikába.

    – Az MLM figyelő oldalán is lehetet már olvasni a CBD olaj hatékonyságáról és az egészségre gyakorolt előnyös hatásairól. Az univerzumból származó meteorit port milyen termékpalettába raktátok bele első körben?

    A kozmetikai piac nagyon nagy. A világon nagyságrendileg 300 milliárd dollár forgalom bonyolódik ezen a piacon évente. A pandémia alatt is nagyon stabil volt a piac, sőt növekedett. Azon gondolkodjunk el, hogy a L’Oréal cég 2020-ban 8 milliárd dollárt költött hirdetésre. Ez gigantikus összeg és ez az a pénz, ami a hálózatépítőkre vár. Ezt a 8 milliárd dollárt kereshetjük meg, mert ezt helyettesíti a mi személyes ajánlásunk.

    Mindig fogunk zuhanyozni, mindig fogunk mosakodni és mindenki jól akar kinézni.

    ELIXOO termék Univerzum

    ELIXOO termék Univerzum

    Van egy CBD szappanunk, aminek nagyon magas a hatóanyagtartalma és rögtön az első használat után azt érzed, hogy a bőröd nagyon puhává válik és jó érzés ezt használni.

    A samponunkban szintén van kannabisz és magas tartalomban meteorit por. A felhasználóink azt tapasztalták, hogy a hajhullás csökken és új hajak kezdenek el nőni a fejbőrünkön.

    A tusfürdőn keresztül ugyanígy betudod vinni az univerzumot a fürdőszobádba és nagyon jó hatásokat tapasztalsz.

    Van egy nappali és egy éjszakai krémünk.

    Egy különleges „szem rollert” is kínálunk, ami két golyócskát tartalmaz és az egyik egy 24 karátos arannyal van bevonva, a másik pedig rozsdamentes acél. Ez egy galvanikus hatást idéz elő, aminek köszönhetően sokkal mélyebbre tudnak szívódni a hatóanyagok. Ennek hatására a szem körül ráncok, pöttyök, elszíneződések egyszerűen eltűnek.

    Kifejlesztettünk egy sprayt, ami szinte teljesen egy meteorit tinktúra.

    A tároló edényeknél air less technológiát használunk, ami teljesen légmentesen adagolja ki a dolgokat. Emiatt a termékeinkben kevesebb konzerváló anyag kerül. Ez a technológia egy magasnyomású levegővel működő rendszer, ezért nem kell pumpálni, vagy ilyesmit csinálni, ha nem megnyomom és addig nyomom amíg kijön belőle annyi amennyit szeretnék.

    Két CBD olajat fogunk csinálni, az egyik 10%-os, a másik 30%-os CBD tartalommal fog rendelkezni.

    A termékeink leírásán is lehet látni, hogy az INCI összetevők listáján nagyon előkelő helyen szerepel a teljes spektrumú CBD valamint a meteorit por vagy meteorit tinktúra.

    A CBD piac igazából csak most kezd elindulni Európában. Saját magunk töltjük be ezeket a termékeket Hollandiában és onnan látjuk el a területet.

    – Milyen marketing stratégiát használtok?

    – Egy nagyon egyszerű marketing stratégiánk van, miután a terméket teljes mértékben mi állítjuk elő, még az alapanyagot is, ezért nagyon különleges árat tudunk adni a terjesztőinknek.

    Egy különleges webshopot építettünk, ami egy abszolút csúcspont a mi területünkön. Ez a webhsop a vásárlóknak és az influenszereknek szól. Betudsz regisztrálni az ELIXOO-hoz mint influenszer és ezért nem fizetsz semmit. Viszont kapsz egy személyre szabott boltot. Lehetőséged van arra, hogy velünk együtt indítsál el egy marketing kampányt, hogy ezzel növeled a shopod népszerűségét. Amikor jönnek a vásárlók és látod hogy rendeltek, akkor az ELIXOO minden egyes eladás után jutalékot fizet neked, miközben elintézi a rendelésfelvételt, a kiszállítást helyetted.  Ez szinte hihetetlen, de influenszerként legalább 50%-ot tudsz ezzel keresni.

    Mondjuk egy influenszer hetente vagy havonta 10 ezer euró forgalmat csinál, akkor nagyságrendileg 5000 eurót, azaz 50%-ot fizetünk ki neki. Plusz 28% még szétosztásra kerül a terjesztői hálózatban. Ez egy nagyon stabil vásárlói közösséget felépítő újfajta rendszer, amit üzemeltetünk. Ennek a hátterében az áll, hogy Amerikában is szeretnénk tevékenykedni a jövő év során, ahol legalább 30%-ot kell forgalmazni a hálózaton kívül a végfelhasználók, fogyasztók felé.

    Nagyon sok embernek adunk ezáltal lehetőséget úgy, hogy nem kell semmit befektetniük az elején.

    Fontos része a marketing tervünknek, hogy ezek a forgalmak partnerként beszámítanak a te egyéni kvalifikációdba is.

    A legtöbb cégnél úgy van, hogy van egy igényed egyfajta jutalékra, de csak akkor kapod meg, ha ezt a mennyiségű terméket megveszed a saját nevedre, akkor vagy jogosult arra a jutalékra. Igazából ez most még egy szürke zóna, ami ma még elmegy, de lehet egy napon azt mondja a törvényalkotó, hogy ez nem fér bele és az ilyen típusú rendszerek felborulnak.

    Mi megadjuk a lehetőséget a partnernek, hogy ezt a kvalifikációt, ezt a jutalékjogosultságot megszerezze a vásárlókon keresztüli forgalomból. Azt tapasztaljuk, hogy ha valami nyomással történik, akkor az emberek ugyanolyan nyomással vagy ellenérzéssel válaszolnak, ezért sokkal jobb valamit a húzás, a vonzás technikájával csinálni. Ha valaki már 25 éve ebben a szakmában van, mint én vagy a (Mátrai) Szilárd, akkor sok mindent, hibát észrevesz és azt mondja, hogy lehetne ezt jobban csinálni. Ez a feladatunk, hogy az ELIXOO-nál mindent jobban csináljunk a többieknél.

    – Jelenleg hol vagytok elérhetőek, hogyan és milyen piacokról érhetőek el a termékeitek, ha valaki érdeklődne a cégetek iránt?

    – Ausztriában, Németországban és Svájcban hivatalosan elindultunk. Elkezdtük az úgynevezett pre-launch fázist Romániába, Spanyolországban és Magyarországon.

    – Magyarországról elérhetőek-e már az anyagaitok magyar nyelven vagy mikorra várható? Egy-egy terméket tud-e már valaki vásárolni, vagy a pre-launch keretein belül jelenleg mondjuk csak egy termékcsomag érhető el?

    – A háttérirodánkat már lefordítottuk magyarra. Az értékesítéshez a prezentáció és a tölcsér is elérhető magyarul. Vannak már magyar nyelvű webkonferenciák. Magyarországra egy egyszeri induló készlet van, amivel a teljes pre-launch szakaszra minősíti magát a személyes forgalom szempontjából.

    Ott vagyunk Európában németországi székhellyel, szerződésekkel, partneri megállapodásokkal a terjesztőink felé, ezért minden teljesen átlátható.

    Jövő orientáltak vagyunk, ami azon is látszik, hogy nemcsak a hagyományos fizetési eszközöket fogadjuk el, ha nem kriptó devizákat is. Ezzel eltudunk látni akár olyan országokat is, ahol most magasabb infláció van és ugye ezt a kriptó devizával könnyebben tudjuk kezelni. Nagyon modernek vagyunk és nagyon felkészültek arra, ami következik.

    Köszönöm a figyelmet és azt, hogy ezen az úton is közelebb tudtam kerülni Magyarországhoz. Nekem nagy személyes motivációm az, hogy minél több emberrel dolgozzak együtt Magyarországról. A múltban megismertem a magyar embereket és az országot, ezért tudom, hogy óriási potenciállal rendelkeznek.

    Tekintsd meg a teljes interjút Dennis Nowakkal, az ELIXOO alapítójával

    További információ elérhető az ELIXOO magyarországi vezetőjétől a következő linkre kattintva: Elixoo Hungary

    Az ELIXOO MLM figyelő céges adatlapját IDE KATTINTVA találod. 

    Szólj hozzá Facebookal

    Pin It on Pinterest