Pesti András – Blockchain Capital

    A mai interjúban egy érdekes témakört érintünk, hiszen a kriptovaluták világába kapunk betekintést. Én 2014 óta követem nyomon a Bitcoin és az Ethereum világát, s ezért is örültem annak, hogy a mai nap vendége, a Blockchain Capital egyik vezetője elfogadta a meghívásomat, s segít nekünk eligazodni ebben a nagyon izgalmas világban! Ő Pesti András, MLM forradalmár, az online MLM úttörője! Elsődleges célja, hogy a segítségével felépíthesd az anyagi függetlenségedet!

    Kérlek beszélj egy kicsit saját magadról, a hétköznapi (MLM) előtti életedről? Mivel foglalkoztál? Honnan jöttél? Hogyan kerültél kapcsolatba a Network Marketinggel?

    Gergő, nagyon köszönöm a bemutatást! Nagy örömmel fogadtam el a felkérést, megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek!

    10 évvel ezelőtt kezdtünk Online Marketinggel foglalkozni, a saját webáruházunkat akartuk bevezetni a piacra! Maga a webáruház több ezer, alacsony árkategóriájú terméket kínált a piacnak, direkt az ilyen termékeket kereső felhasználókat megcélozva! Nem az évtized ötlete volt ez, a forgalom ugyan kiemelkedő volt, de a célközönség gondolkodását egyszerűen figyelmen kívül hagyva rengeteg stresszt teremtettünk magunknak, …viszont rengeteget tanultunk az online marketingről! Ez a tapasztalat, illetve a folyamatos tanulás révén több száz magyarországi illetve néhány európai cégnek, komoly segítségére tudtunk lenni a szolgáltatásainkkal, illetve sok esetben a teljes online jelenlétük menedzselésével.

    4 évvel ezelőtt egy olyan célközönség képviselője keresett meg bennünket, amelyre megvallom őszintén soha nem is gondoltunk. Wolf Gábor és a Marketing Kommandó által rendezett Marketing Expo-n szerepeltünk kiállítóként és itt keresett meg bennünket egy Network Marketing vezető, akinek végül az első MLM üzletépítő rendszert hoztuk létre Magyarországon. Ezt követően egyre több MLM vezetőtől kaptunk megrendelést üzletépítő rendszerre, különböző Network Marketing üzletekhez.

    Mindeközben természetesen folyamatosan tanultam és tanultam ebben a témában, új célt találtam magamnak, én akartam létrehozni a legjobb kifejezetten Üzletépítőket segítő komplett, mindenre kiterjedő online üzletépítő rendszert Magyarországon! Büszkén merem mondani, hogy ezt nagyon messze túlszárnyalva, mára miénk a világ egyetlen ilyen, többszörösen bizonyított Online Üzletépítő rendszere! Magáról a rendszerről, illetve az egyetlen működő Online MLM-ről a hamarosan megjelenő könyvemben is olvashattok majd, igyekeztem benne minél részletesebben írni, hogy a lehető legtöbb MLM-esnek tudjak vele segíteni…

    Jelenleg, egy innovatív Blokklánc fejlesztő cég, a Blockchain Capital termékeinek segítségével már képes vagyok vagyonokat teremteni az újdonságokra nyitott embereknek! Segítek úgy felépíteni a vagyonukat, hogy közben a pénzük végig náluk marad! Ha jelen pillanatban nincs olyan pénze, amit dolgoztathatna, akkor tudok neki olyan eszközt adni teljesen ingyen, ami részben helyette dolgozik, leveszi a válláról a munka negatív, kudarcokat hozó részét, amit képes lehet pusztán a gondolataival irányítani, segítségével képes komplett vállalkozást felépíteni! A célom, ahogy az elején említetted, hogy a segítségemmel bárki felépíthesse saját magát és megteremthesse az anyagi függetlenségét!

    Láthatóan imádod amit csinálsz, nagyon szenvedélyesen beszélsz róla! Mi az, ami igazán tűzbe hoz téged, mi a szenvedélyed?

    Széles körben elérhetővé tenni az MLM jövedelmet! Nem azt, hogy az MLM-ből fedezni tudd a fogyasztásodat, hanem hogy megteremthesd az anyagi függetlenségedet. Jelenleg az MLM-el foglalkozók 97% nem, vagy alig keres pénzt! Szeretném, ha legalább 10%-uk ebből élhetne, jólétet teremthetne a családjának! Tudom, hogy ez lehetséges!

    Jelenleg a digitális vagyonépítés területén vagy, az Ethereum kriptovaluta blokkláncán alapuló cég egyik nagy vezetőjeként. Mielőtt beszélnénk a cégről, kérlek röviden mondj pár szót a kriptovaluta piacról, a technológiáról, az Ethereumról, egyáltalán mi is az a kriptovaluta?

    Gyakorlatilag minden, aminek értéke van, az csereeszköz, azaz pénz. A kriptovaluta, vagy digitális valuta, egész egyszerűen a pénz evolúciójának következő állomása. De ameddig a hagyományos, úgynevezett FIAT pénzeket a kibocsájtó államok felügyelik (centralizált), addig a digitális pénzt, maga a blokklánc, illetve a felhasználók egy óriási csoportja, adott esetben többszázezer, egymást nem ismerő, egymásról még csak nem is tudó felhasználó működteti (decentralizált).

    Fontos megérteni, hogy mi határozza meg a pénzek értékét. Amíg a hagyományos pénzek mögött nincsen semmilyen fedezet, értéküket valójában csak a kibocsájtó állam aktuális kormányába vetett hit adja, s néhány kivételtől eltekintve kizárólag a kibocsájtó állam területén fizethetünk vele, addig a digitális pénzek értékét a kereslet kínálat határozza meg és a világon szinte bárhol elfogadják.

    A digitális pénzek közti különbséget elsősorban a mögöttük lévő projektek, az Ethereum esetében az azt működtető blokklánc, a technológia adja. A legismertebb kriptovaluta, a Bitcoin blokklánca, kizárólag a Bitcoin tranzakciókat képes lebonyolítani – erre született, ezt a feladatot tökéletesen el is látja – addig az Ethereum blokkláncára már gyakorlatilag bármilyen, végrehajtó szerepű automatizmus, úgynevezett okosszerződés leprogramozható. Ezek vezérelhetnek pl. banki, biztosítási, ügyvédi, közjegyzői, logisztikai szolgáltatásokat, termékeket, vagy akár cégeket is.

    Ilyen okosszerződések működtetik pl. a Blockchain Capitalt is. Fontos tudnunk, hogy ezek az okosszerződések a publikálásuk pillanatától fogva nyilvánosak, olvashatóak, átláthatóak, ugyanakkor az Ethereum blokklánc működésénél fogva módosíthatatlanok! Tehát mindent tudunk előre, s minden amit az okosszerződés tartalmaz be is fog következni. Pontosan ezek miatt használja már nagyon sok giga vállalat az ethereum blokkláncot és ezért használja sok digitális valuta is, ami mögé nem hoztak létre saját rendszert.

    A kriptovaluta piac szerintem a világ jelenleg legdinamikusabban növekvő piaca. Ezt jól példázza, hogy például az Ethereum 2015-ben 1 USD, ma pedig 2500 USD. Amennyire dinamikus, pont annyira volatilis, azaz ingadozó, ezért van aki veszélyesnek tartja! Ha viszont megfelelő a stratégiád, nem a rövidtávú emelkedésekre fókuszálsz, hanem hosszútávban gondolkodsz, veszel és tartod, veszel és tartod, akkor óriási profitra számíthatsz! Akkor szerintem az egyetlen veszély, ha kimaradsz belőle!

    Hogyan jött ennek a cégnek az ötlete? Hogyan kapcsolta össze ezt a technológiát a Network Marketinggel?

    A Blockchain Capital Alapítói úgy gondolják, hogy a blokklánc technológia, a kriptovaluták és az okosszerződések forradalmi újítások, amelyek már ma is megváltoztatják a globális pénzügyi rendszert, és a világunkban mindenkinek lehetőséget kell kapnia arra, hogy részt vegyen ebben az átalakulásban és profitálhasson belőle.

    Miért a Network Marketing?

    Az alapítók tatár származásuk révén, a világ legbecsületesebb üzletemberei közé tartoznak! – Ez tény, keress rá bátran Te is! – Van szerencsém valamennyiüket személyesen ismerni, a segíteni akarásuk, az emberekbe vetett hitük és feltétel nélküli szeretetük is megkérdőjelezhetetlen! A MLM-et mint üzleti modellt, amellett, hogy a világ legrégebbi és mind a mai napig legsikeresebb üzleti modellje, azért választották, mert ezzel tudnak a legtöbb, erre nyitott embernek, a jólét, vagy akár az anyagi függetlenség elérésében segíteni. Az egyik alapítót, Zinnat Khusnullint idézem: „Meggazdagodni egyedül is lehet, de mennyivel izgalmasabb és örömtelibb ugyanezt többedmagaddal elérni”

    Miben más a Blockchain Capital, mint mondjuk egy hagyományos cég?

    Az alapvető különbség, hogy a Blockchain Capital nem MLM cég, ők valójában egy blokklánc fejlesztő cég, amely elsősorban pénzügyi és biztosítási termékeket fejleszt az Ethereum blokkláncára. Az üzleti modellt a szolgáltatásaik poromótálására az előbb említett okból választották. Nincsenek kötelező vásárlások, nincsen pontnullázódás, ami a legtöbb MLM üzlet sajátja. Fontos különbség továbbá, hogy a teljes céget okosszerződések működtetik, ami biztosíték számunkra többek között a hiba mentességre, a kifizetésekre, …illetve itt nem történhetnek iroda bezárások! Mindketten hallunk ilyesmikről, de azt elképzelni sem szeretnénk, milyen az, ha több év munkáját követően eltűnik egy üzlet.

    Ezen felül természetesen maguk a termékek, – amiket a Blockchain Capital létrehoz – amelyek még egyedibbé varázsolják a Céget! Az idő szűke miatt, csak néhány gondolat a legerősebb termékünkről, ami mind a mai napig egyedülálló az egész világon! Szinte minden kriptós cég, egy új, saját pénzt hoz létre és szeretné elérni, hogy a legtöbb felhasználó használja, ezáltal a megnövekedett kereslet révén, elérni annak árfolyam növekedését! Ez, ami miatt ma már a több mint 10.000 digitális pénz létezik és ami miatt ezek nagy része gyakorlatilag játékpénznek minősíthető!

    A Blokchain Capital útja viszont nem ez, nem egy akart lenni a tízezerből, hanem egyetlen termékbe, az általa létrehozott okosszerződéssel vezérelve, egy automatizált portfóliót hozott létre, amellyel Te nem egyetlen digitális pénzbe fekteted a pénzed óriási kockázatot vállalva, hanem gyakorlatilag bevásárolod magad az egész kriptovaluta piacba! A Wealt Builder Token, egy olyan index, amely mindig az aktuálisan legnagyobb forgalmat bonyolító 20 kriptovalutát tartamazza és az összetételt az okosszerződés 30 percenként felülvizsgálja és szükség esetén módosítja. Azon felül, hogy a pénzek forgalmát vizsgálja, ellenőrzi azok árfolyam mozgását is és annak függvényében is változtat a portfólión. Konkrétan, ha pl. az Ethereum árfolyama emelkedik, akkor annak a portfólióban való részesedését növeli, vagy ha pl. a Bitcoin árfolyama csökken, akkor annak részesedését csökkenti. Fontos tudni, hogy minden egyes befektetés, illetve minden egyes portfólió módosítás mögött minden esetben valós tőzsdei kereskedés történik. Mindezt az okosszerződés, teljesen automatikusan, érzelemmentesen, hiba nélkül, a nap 24 órájában elvégzi helyettünk.

    Ez a termék alapvetően olyan felhasználóknak jött létre, akik kevés időráfordítással, elsősorban a pénzük biztonságára fókuszálva szeretnének profitálni a kriptvaluta piacból, de ma már azt látjuk, hogy tapasztalt tőzsdeguruk is nagy számban használják a maximális biztonság mellett elérhető legmagasabb profit lehetősége miatt!

    Jelenleg hol vagytok elérhetőek, hogyan és milyen piacokról érhetőek el a termékeitek, ha valaki érdeklődne a cégetek iránt?

    A teljes üzlet digitális, nincsenek fizikai termékek, nincsenek postázási problémák, mindössze internet kapcsolat szükséges. A világon – mindössze 4 Dél Amerikai országot kivéve – bárhol építhető!

    Beszéltél az Online Üzletépítő rendszerről! Ha az üzlet a világon szinte mindenütt építhető, akkor a sikerrendszer is több nyelvű? Milyen nyelveken érhető el?

    A Sikerrendszer jelenleg a magyar nyelven felül angol, német, spanyol, francia, román, szlovák, olasz és orosz nyelven is elérhető. Természetesen, az ezeken a nyelvterületeken kívülről érkező új Partnereink nyelvére a segítségükkel rövid időd belül elérhetővé tudjuk tenni.

    Sikerrendszernek van-e költsége?

    Nincs! Bárki, aki úgy dönt, hogy szeretne velünk dolgozni, a Blockchain Capital cég termékeivel szeretne az embertársainknak segíteni a vagyonuk gyarapításában, valamint ő maga is szeretné a jólétét megteremteni, vagy megtartani, szeretettel várjuk, az üzletépítő rendszert, valamint rengeteg üzletépítő és önfejlesztő tudásanyagot, illetve a mi saját tudásunkat, tapasztalatunkat számára díjtalanul biztosítjuk.

    A tapasztalataid alapján, mik azok az alapelvek, mik azok a pontok amire figyeljen egy új hálózat építő, amit egyből megosztanál vele, hogy ne járjon kerülő úton?

    Szerintem a legfőbb alapelv a Network Marketingben, hogy nem kell feltalálnod semmit, minden készen van! Neked egy feladatod van, keress valakit, aki ott tart, ahol Te szeretnél – keresd meg a Mentorod – és egyszerűen másold le! Ne változtass a „recepten” s legfőképp ne hallgass senki másra! Találd meg a Mentorod, s tedd, amit Ő tett.

    +1 tipp: gondolkodj másképp mint eddig tetted! Tanulj meg sikeres emberként gondolkodni! Ha változást szeretnél az életedben, ne a körülötted lévő világon akarj változtatni, hanem kezdj el TE változni!

    Kedvenc könyved, videód vagy előadód, amit szívesen ajánlanál másoknak ha fejlődni szeretnének és miért?

    Ennek a kérdésnek nagyon örülök. Több tucat könyvet elolvastam, videót megnéztem, illetve hanganyagot meghallgattam! Nagyon sokat tanultam Kevin Trudeau-tól, szeretem Gunagriha és Abraham tanításait (Esther és Jerry Hicks), szoktam Eckhart Tolle-tól olvasni, de a kedvencem, amely könyv alapján a jelenlegi üzletépítő rendszerünk is született, az Benson Agbortogo – Az üzleti rendszer, amely mindig nyer.

    További információ Pesti Andrásról és a Blockchain Capitalről IDE KATTINTVA érhető el.

    A Blockchain Capital MLM figyelő céges adatlapját IDE KATTINTVA találod. 

    Tekintsd meg a teljes interjút Pesti Andrással, a Blockchain Capital vezetőjével

    Szólj hozzá Facebookal

    Pin It on Pinterest