Az FLP azon partnerei, akik teljesítetté az ösztönző feltételeit All-Inclusive teljes ellátással vehettek részt a 4 napos rendezvényen.

    Minden év szeptemberében kerül megrendezésre a Diamond Holiday Rally, ami utazással, kikapcsolódással, nyaralással egybekötött rendezvény. A festői szépségű Porec ad helyszínt az FLP legjobbjainak, akik szeretnének szabadok lenni és elérni a Diamond életsítust.

    Porec Horvátország északi szegletében található. Porec egy igen különös város, ugyanis maga az óváros egy picinyke félszigeten terül el, míg az őt körül velő üdülőövezet (üdülőkomplexum), majd 10 kilométer hosszan, a Matedara városrésztől egészen a Zelena kerületig tart. A várost a rómaiak alapították Colonia Iulia Parentium néven. A Római Birodalom bukása után a gótok kirabolták Porecet, majd bizánci megszállás következett a városka életében. A bizánci uralom után frankok kezére került Porec. 1267-től – majd fél évezreden keresztül – a Velencei Köztársaság részét képezte a város. A velencei fennhatóság után ismét frank, majd osztrák uralom következett. A két világháború között Olaszországhoz tartozott. 1943. szeptember 10-én csatolták Jugoszláviához. 1990-ben lett a független Horvátország része. Ma Porec Horvátország egyik legdinamikusabban növekvő és legnépszerűbb városa.

    Berkics Miklós előadása Porecen- Volt egyszer egy harmadik hullám…

    Porec 2019 Összefoglaló

    Hajókirándulás, Porec 2019

    Életképek a 2019-es FLP Diamond Holiday Rally-ról




    Szólj hozzá Facebookal
    Ingyenes útmutató · 5 Szabály

    Belevágnál egy üzleti lehetőségbe? Előbb tedd próbára ezzel az 5 kérdéssel.

    Nap mint nap olvasol cégekről, rangokról és ígéretekről — de honnan tudod, melyik komoly, és melyik csak jól hangzik? Én 20 éve figyelem ezt az ipart, és az évek alatt kikristályosodott egy egyszerű szűrő: 5 kérdés, amit bármelyik lehetőségre ráteszel, mielőtt akár egy percet vagy egy forintot beletennél.

    • A kemény igazság, amiről a legtöbben hallgatnak (a 98/2% szabály)
    • 5 szűrőkérdés + pontozó — kész checklist bármelyik céghez
    • 20 év tapasztalatból, magyar szemmel — nem rábeszélés, hanem valódi szűrő

    Töltsd le ingyen, és soha többé ne ugorj fejest ismeretlen vízbe:

    Ingyenes · azonnal e-mailben · bármikor leiratkozhatsz

    Pin It on Pinterest