A Riway Purtier nevű, szarvasméhlepény-alapú étrend-kiegészítőjéről ismert szingapúri hálózati értékesítő cég két vezetője ellen Malajziában vádat emeltek piramisjáték népszerűsítése és a direkt értékesítési engedély feltételeinek megsértése miatt. A vádlottak...
2019-ben a NewAge forgalma 386%-al emelkedett

A NewAge Beverage Corporation (Nasdaq: NBEV) jelentése szerint a 2019. december 31-én véget ért pénzügyi évükben 386 százalékos bevételnövekedést értek el.
A vállalat szerint 2019-ben a nettó árbevétel 253,7 millió dollár volt, szemben a 2018. évi 52,2 millió dollárral, ami 386 százalékos növekedést jelent.
„2019-ben ötszöröztük a forgalmunkat és egy 50 millió dolláros társaságból olyan társasággá fejlődtünk, amelynek nettó árbevétele meghaladja a 250 millió dollárt” – mondta Brent Willis, a NewAge vezérigazgatója. „Ennek során új csatornákat és lehetőséget adtunk hozzá az infrastruktúránkhoz, amely világszerte 60 országot ölel fel. A portfóliónkhoz olyan globális és ikonikus márkák csatlakoztak, mint a Nestea, Volvic, Illy és Evian, melyekkel világszerte megerősítettük platformunkat és jelentős erősítést eszközöltünk a vezetői csapatunkban is.”
A NewAge teljes jelentése IDE KATTINTVA olvasható el.
Belevágnál egy üzleti lehetőségbe? Előbb tedd próbára ezzel az 5 kérdéssel.
Nap mint nap olvasol cégekről, rangokról és ígéretekről — de honnan tudod, melyik komoly, és melyik csak jól hangzik? Én 20 éve figyelem ezt az ipart, és az évek alatt kikristályosodott egy egyszerű szűrő: 5 kérdés, amit bármelyik lehetőségre ráteszel, mielőtt akár egy percet vagy egy forintot beletennél.
- A kemény igazság, amiről a legtöbben hallgatnak (a 98/2% szabály)
- 5 szűrőkérdés + pontozó — kész checklist bármelyik céghez
- 20 év tapasztalatból, magyar szemmel — nem rábeszélés, hanem valódi szűrő
Töltsd le ingyen, és soha többé ne ugorj fejest ismeretlen vízbe:
Ebben a cikkben
Megosztás
Friss figyelmeztetések
Riway Purtier: vádat emeltek a cég vezetői ellen Malajziában – mit tudni a cégről és a hatósági ügyekről?
A Riway Purtier nevű, szarvasméhlepény-alapú étrend-kiegészítőjéről ismert szingapúri hálózati értékesítő cég két vezetője ellen Malajziában vádat emeltek piramisjáték népszerűsítése és a direkt értékesítési engedély feltételeinek megsértése miatt. A vádlottak...
Pénzügyi piramisjáték figyelmeztetés a Myinsider.club ellen
A Myinsider.club, Insider Club, CRYPTOINSIDER CLUB pénzügyi piramisjáték figyelmeztetést kapott Oroszországtól. Az Oroszországi Központi Bank figyelmeztetése szerint a Myinsider.club, Insider Club, CRYPTOINSIDER CLUB „egy pénzügyi piramisjáték jeleit” mutatja....
Pénzügyi piramisjáték figyelmeztetés a MaVie Global ellen
A Mavie Global piramisjáték figyelmeztetést kapott Oroszországtól. Az Oroszországi Központi Bank június 26-i figyelmeztetése szerint a MaVie Global „egy pénzügyi piramisjáték jeleit” mutatja. A Mavie Global korábban figyelmeztetést kapott már Kanadából és Új-Zélandról...
5 millió dollár nyomravezetői díj Ruja Ignatova-ért
Az FBI 5 millió dollárra emelte a nyomravezetői díjat Ruja Ignatova-ért, ha valaki rendelkezik a letartóztatásához vezető információval. A bolgár és az amerikai hatóságok közös nyilatkozatban közölték, hogy a Bolgár Ügyészség vádat emel Ruja Ignatova ellen. A Bíróság...
További friss cikkek

Zinzino hírek: 18%-os növekedés a harmadik negyedévben, de Kelet-Európában tovább csökken a forgalom
A Zinzino hírek közül ezen a héten a cég harmadik negyedéves előzetes forgalmi jelentése a legfontosabb: a svéd Zinzino AB csoportszintű árbevétele 2026 júliusa és szeptembere között 18%-kal, 928,2 millió svéd koronára nőtt. A növekedést elsősorban Észak-Amerika és a...

Riway Purtier: vádat emeltek a cég vezetői ellen Malajziában – mit tudni a cégről és a hatósági ügyekről?
A Riway Purtier nevű, szarvasméhlepény-alapú étrend-kiegészítőjéről ismert szingapúri hálózati értékesítő cég két vezetője ellen Malajziában vádat emeltek piramisjáték népszerűsítése és a direkt értékesítési engedély feltételeinek megsértése miatt. A vádlottak...

Duplikáció a hálózatépítésben: miért nem a motiváció hiányzik, hanem az egyszerűség?
A duplikáció a hálózatépítésben az egyik legtöbbet emlegetett fogalom: az üzlet akkor nő tartósan, ha az új belépő meg tudja ismételni, és tovább tudja adni azt, amit a szponzorától tanult. A The World of Direct Selling iparági hírlevél 2026. szeptember 30-i elemzése...