A PM-International AG történelme során először lépte túl a 2 milliárd dolláros éves forgalmat.

    A vállalat éves bevétele 2021-ben több mint 35%-kal nőtt az előző évhez képest, és 2,35 milliárd dollár volt.

    „26 évnek kellett eltelnie, hogy a forgalmunk átlépje az 1 milliárdos határt, két évvel később pedig túlléptük a 2 milliárd dollárt” – mondta Rolf Sorg, a PM-International alapítója és vezérigazgatója. „Idén közelítünk a harmadik milliárdhoz. Célom, hogy 2023-ban a 30. évfordulónkon együtt ünnepeljük meg ezt.”

    Ezt a bravúrt jelentő rekordot a cég Kick-OFF Europe rendezvényén mutatták be, a forgalmazóknak szánt legújabb digitális eszközökkel és a saját TV-csatorna a PM TV elindításával együtt. A társaság 2022-ben bővítéseket tervez kilenc új piac megnyitásával, köztük szerepel Kína, Indonézia, Magyarország, Portugália, Kolumbia, valamint az afrikai kontinensen való terjeszkedésre és az amerikai infrastruktúrába való befektetésre számíthathatnak a partnerek.

    „A 2021-es évet történelmünk legsikeresebb pénzügyi évévé tettük” – mondta Patrick Bacher, a PM-International értékesítési igazgatója. „Most meg kell valósítanunk a motivációnkat és a 2022-re vonatkozó terveinket, hogy egy még sikeresebb pénzügyi év irányába tegyünk lépéseket!”

     

    Szólj hozzá Facebookal
    Ingyenes útmutató · 5 Szabály

    Belevágnál egy üzleti lehetőségbe? Előbb tedd próbára ezzel az 5 kérdéssel.

    Nap mint nap olvasol cégekről, rangokról és ígéretekről — de honnan tudod, melyik komoly, és melyik csak jól hangzik? Én 20 éve figyelem ezt az ipart, és az évek alatt kikristályosodott egy egyszerű szűrő: 5 kérdés, amit bármelyik lehetőségre ráteszel, mielőtt akár egy percet vagy egy forintot beletennél.

    • A kemény igazság, amiről a legtöbben hallgatnak (a 98/2% szabály)
    • 5 szűrőkérdés + pontozó — kész checklist bármelyik céghez
    • 20 év tapasztalatból, magyar szemmel — nem rábeszélés, hanem valódi szűrő

    Töltsd le ingyen, és soha többé ne ugorj fejest ismeretlen vízbe:

    Ingyenes · azonnal e-mailben · bármikor leiratkozhatsz

    Pin It on Pinterest