A  MyDailyChoice szeptember 18-án és 19-én tartott kongresszusa, nagy sikert aratott és a 4. évben, több mint 25 ezer résztvevő volt kíváncsi rá.

    Ezen a virtuális rendezvényen pénzbeli ajándékokat, üzleti elismeréseket, új termék bevezetéseket, új marketing videókat, technológiai fejlesztéseket mutattak be és nemzetközileg elismert előadók tréningjeit nézhették végig a résztvevők.

    A kiemelt előadók között olyan neveket találunk, mint:

    • Todd Falcone, aki három évtizednyi sikerre tekint vissza szakmánkban és ma a világ egyik legmegbecsültebb network marketing trénere. A vele készült MLMsiker interjút magyar nyelven IDE KATTINTVA éred el.
    • Eric Thomas, aki Amerika egyik legismertebb motivációs előadója. (Wikipedia link)
    • Erin King, aki az Amazon listájának 1. számú bestseller szerzője. Könyvében megtanítja azt a 3 lépéses módszert amivel a képernyő mögül igazi véleményvezér lehetsz, ezzel okosabban tudsz eladni a mai világban. (Erin King weboldala)
    • John Maxwell pedig kevés embernek kell bemutatni. Igazi nagyágyú, aki a világ egyik vezető előadója, coach-a, vezető képzője. Több könyve jelent meg magyarul, többek között az „Aranyat érő vezetői ismeretek”.

    „Bár mindenkivel személyesen szerettünk volna találkozni, ez az esemény a mostani helyzetben a legjobb választás volt. A közvetítés közben éreztük az izgalmat. Minden tökéletes volt, a motivációs főelőadóktól az izgalmas termékbemutatókig. Egy különleges nap volt, és várom, hogy partnereink sikereket érjenek el az esemény által.” – nyilatkozta Josh Zwagil vezérigazgató és alapító.

    A MyDailyChoice-hoz 160 000 új fogyasztó és 85 000 új üzleti partner csatlakozott 2019-ben. A virtuális esemény során 400 embert ismertek el.

    Magyarországi Elismerések

    Magyarország is kiemelt figyelmet kapott, hiszen kiemelt helyen ismerték el a magyar forgalmazókat, akik 8-10 hónapos munkájuk eredményeként a MyDailyChoice elitjébe robbantak be.

    Kun László - 100K

    Kun László – 100K Affiliate

     

    Dobi Sándor - 100K

    Dobi Sándor – 100K Affiliate

     

    Ádám István és Tamás - 50K

    Ádám István és Tamás – 50K Affiliate

     

    Veres Judit - 50K

    Veres Judit – 50K Affiliate

     

    MyDailyChoice Új Divízió és Termékek Bemutatása

    Elindították az Akashx forradalmi oktatási platformot, amely olyan eszközöket és megoldásokat kínál, amelyek segítenek az embereknek elsajátítani a Forex és kriptovaluta portfóliójuk kezelését. Ez az új és izgalmas márka 7 terméket tartalmaz:

    • Akashx DigiBank: Átfogó digitális banki megoldás a kriptovaluta vásárlásához, eladásához, tárolásához és elköltéséhez. Az Akashx márkájú betéti kártyája használatával bárhol vásárolhatunk.
    • Akashx Social Trading: Fedezze fel a kereskedők világát. Kapcsolja össze számláját, válassza ki a tetsző stratégiákat, és valós időben másolja ezeket a kereskedéseket. Hozzon létre egy demó fiókot a stratégiák teszteléséhez.
    • Akashx Academy: A videotár 145 leckével rendelkezik, ahol 1 perces videókból tanulhatjuk meg a kereskedés menetét. Kezdő, haladó és szakértői tanfolyamok érhetőek el.
    • Akashx Market Research: Napi technikai elemzéseket, pénzügyi híreket és piackutatási videókat érhetünk el.
    • Akashx Signals: Egy algoritmus segítségével belépési lehetőséget nyújt a kereskedők számára a Forex- és árupiacra.
    • Economic Calendar: 360 eseményt ad egész évben, elmagyarázva annak jelentőségét, honnan származnak az adatok és hogyan befolyásolhatják a piacot.
    • Cryptocurrency Calendar: Megjeleníti azokat az eseményeket, amelyek befolyásolják a fiat pénznemeket, és lefedi azokat az eseményeket, amelyek befolyásolják a kriptovalutákat.

    A cég bővítette és tovább fejlesztette a Daily Sprays mikronizált hatóanyag termékcsaládját, ami úgy lett átalakítva, hogy még célzottabb előnyöket kínáljon a fogyasztók számára. Két tudományosan igazolt hatóanyagtartalmú spray-t is felvettek a kínálatba, az E-CELL Daily Spray-t és az ULTRA CZ Daily Spray-t.

    A Mantra esszenciális olajok egy teljesen természetes botanikai termékcsalád, ami új illatokkal bővült: ABUNDANT, CONFIDENT, LOVED, POWERFUL, RESILIENT és WORTHY.

    Kapcsolódó tartalom:

    A MyDailyChoice eladásai 170 millió dollárra emelkedtek 2019-ben

    Kun László Zsolt | MyDailyChoice

    Szólj hozzá Facebookal

    Pin It on Pinterest