2020-ban 2,3 %-al 179,3 milliárd dollárra növekedett a globális értékesítés

Szerző: | 2021. július 7. | MLM hírek, Üzleti cikkek

A Közvetlen Értékesítők Szövetségének Világszervezete (WFDSA) közzétette a 2020-as évre vonatkozó forgalmi eredményeket.

A Közvetlen Értékesítők Szövetségének Világszervezetét (WFDSA)1978-ban 12 cég részvételével alapították, amely több mint 170 országban és több mint 60 regionális és helyi közvetlen értékesítési szervezeten keresztül képviseli a világ közvetlen értékesítési iparágát. A WFDSA küldetése, hogy megértést és támogatást teremtsen a közvetlen értékesítés számára világszerte. A Szövetség legfontosabb célkitűzése az etikus magatartás legmagasabb szintű elérése a globális piacon, elősegítve az érdekképviseletet azáltal, hogy partneri viszonyban áll a világ kormányzati, fogyasztói és tudományos vezetőivel, erősíti a nemzeti közvetlen eladási szövetségek irányítását, és elősegíti a közvetlen értékesítés integrációját és összehangolását.

Az értékesítési adatok nem tartalmazzák az általános forgalmi adót. A lábjegyzet kivételével az értékesítés és a független képviselők adatai az egész iparágra vonatkoznak. Az értékesítési adatok az Egyesült Államok állandó pénznemében dollárban, a 2020-as értéknek megfelelően vannak bemutatva, ezzel zárva ki a devizák változó értékeit, amivel az összehasonlíthatóságot biztosítják. A WFDSA a Nemzetközi Valutaalap átlagos éves átváltási árfolyamait használja az adatok helyi pénznemről a közös pénznemre, USA dollárra történő átszámítására.

Minden évben a WFDSA összegzi a tagjai által közölt adatokat, amelyből tiszta képet kaphatunk iparágunk statisztikáiból.

WFDSA 2020-as adatai a következőek

2020-as WFDSA riport: 179,3 milliárd dollár a globális értékesítés

2020-as WFDSA riport: 179,3 milliárd dollár a globális értékesítés

Eladási adatok évekre lebontva

Eladási adatok évekre lebontva

A 2019-es forgalom csökkenés után, ami mai árfolyam számolva 175,3 milliárd dollár volt, 2020-ban 2,3%-os átlag forgalom növekedéssel zárták cégek az évet, ami 179,3 milliárd dollárt jelentett.

Kína nélkül folyamatos növekedést tapasztalhatunk a világpiacon, ami az elmúlt 2017-2020 között átlagosan 3%-ot jelentett évente. A következő adatokból jól látható, hogy a kínai piac problémái még nem oldódtak meg, ez annak köszönhető, hogy a kínai piacra más szabályok vonatkoznak egy Network Marketing cég esetében, mint a nyugati országokban. Az esetek legnagyobb százalékában teljesen más kifizetési tervvel működnek ott a cégek. A kínai fellépésnek köszönhetően további 20%-os forgalom csökkenéssel zártak itt a cégek, ami meglátszik a globális számokon is, hiszen a 2018-as 35 milliárd éves forgalmú Kína jelenleg csak 19 milliárd dollár forgalmat produkál.

Ázsiai és csendes-óceáni régió forgalmi adatai

Ázsiai és csendes-óceáni régió forgalmi adatai

Az előző évi (2019) 10%-os mínusz után a ázsiai és csendes-óceáni régió forgalma tovább csökkent 3,6%-al, amiben Kína 20%-al, Fülöp-szigetek 7,9%-al, Thaiföld és Hong Kong 1,1%-al vette ki a részét.

India elképesztő növekedése 28,%-al tovább folytatódik, ami mellé Kazahsztán zárkózott fel 28,7%-al. Vietnámnak sikerült még 20% fölött zárnia, a maga 22,4%-val.

A 10% feletti növekedést értek el Szingapúrban (13,5%), Malajziában (15,8%), amit 8%-al Ausztrália közelített még meg.

A régióban 69 millió 550 ezer tagja van a cégeknek, ami 1 millióval több mint 2019-ben. A legtöbben Indonéziában 17 millió 570 ezren és Thaiföldön 11 millióan vannak regisztrálva.

Afrika és Közel-Kelet

Afrika és Közel-Kelet

Afrika és Közel-Kelet 1,891 milliárd dollárral vette ki a részét a globális forgalomból. A legnagyobb növekedést az Egyesült Arab Emirátusokban 26,9%-al érték el a cégek. Izrael 15%-os forgalomnövekedéssel zárta az évet.

A régióban 7 millió 628 ezer ember volt regisztrálva, ami 1,2 millióval több mint 2019-ben.

Közép és Dél-Amerika

Közép és Dél-Amerika

Közép és Dél-Amerikában a tavalyi évben 3,3%-al 21,499 milliárd dollárra nőtt a forgalom.

Argentína tovább szárnyal és 90,3%-os forgalomnövekedéssel 1,468 milliárd dollárra növelte az értékesítést, annak ellenére, hogy jelentős inflációs hatással küzdöttek. Brazília 10,5%-os emelkedéssel 8,252 milliárd dolláron zárt.

A második legerősebb piacon Mexikóban enyhe 2%-os visszaesés volt tapasztalható, ezzel 5,277 milliárd dolláros forgalmat elérve. Peru 16,5%-os, Ecuador 23,1%-os mínusszal zárta 2020-at.

Közép és Dél-Amerikában jelenleg 15,633 millió embert tartanak nyilván a cégek, ami 1,5 millió emberrel több mint 2019-ben.

Észak-Amerika

Észak-Amerika

Észak-Amerikában 17,7%-os növekedéssel 43,192 milliárdos forgalommal zártak a cégek.

Kanadában 26%-os növekedéssel 3,092 milliárd dolláron zártak a  cégek.

Az Egyesül Államok 40,1 milliárd dolláros forgalmat ért el, ami 13,9%-os forgalomnövekedést jelent. A hivatalos statisztikán jól láthatjuk, hogy a közel 100 éves múltra visszatekintő USA piacon a 2015-2020 közötti lassú növekedés és oldalazás után egy 13,9%-os emelkedés történt a 2020-as évben. Sőt 10 éves távlatban a forgalom a 28,6 milliárd (8137 milliárd Ft) dollárról 40,1 milliárd (11400 milliárd Ft) dollárra növekdett, ami 71,3%-os értékesítési növekedés egy olyan piacon, ahol régóta jelen vannak a cégek. Kijelenthetjük, hogy azaz az ember aki azt mondja nekünk “Telített a piac. Ez már nem érdekel senkit. Mindenki halott róla…” nincs a teljes információk birtokába, nem ismeri a hivatalos statisztikákat és nem érdemes rá hallgatni.

Észak-Amerikában jelenleg 18 millió regisztrált taggal rendelkeznek a cégek, ami 500 ezerrel több mint 2019-ben.

Az Egyesül Államok statisztikájáról bővebben a következő cikkünkben olvashatsz:

13,9%-os növekedés 2020-ban az Egyesült Államokban

Európa

Európa

Európa 1,6%-os forgalomnövekedéssel 36,2 milliárd dolláros éves forgalommal zárta 2020-at.

7 országban csökkent és 25 országban növekedett a forgalom.

A piacvezető Németország minimális 0,9%-os növekedéssel 17,967 milliárd dolláron zárta a 2020-as évet.

A második helyen lévő Franciaországban 5,130 milliárd dollár értékben vásároltak az emberek termékeket, ezzel 3%-os csökkenést értek el.

A harmadik helyen lévő Olaszország 3%-os mínusszal zárt, ami 2,836 milliárd dolláros forgalmat jelentett.

Oroszország a negyedik helyen 7,1%-os növekedéssel és 2,171 milliárd dolláros forgalommal zárta 2020-at.

Anglia és Lengyelország tudott még a milliárdos forgalmú elit klubba kerülni. Lengyelország 1,145 milliárd dolláros forgalommal és 5,5%-os növekedést, Anglia 1,054 milliárd dolláros forgalommal és 45%-os növekedést ért el  2020-ban.

A magyar piacon (amiről a cikk legvégén külön bekezdésben olvashatsz) 7,5%-os növekedéssel 209 millió dollárral, azaz 62,7 milliárd forintos éves eladással zártak a cégek.

125,4 millió ember a Network Marketing iparágban

2020-ban 4,7%-os növekedés figyelhető meg a regisztrált tagok tekintetében 2019-hez képest, ezzel 125,4 millió embert tartottak nyilván a cégek. A nemek eloszlási aránya 74 % nő és 26% férfi a cégeknél.

Eladott termékek eloszlási aránya

Eladott termékek eloszlási aránya

  • A legtöbbet eladott termékek a Wellness kategóriába tartoznak: 36,2%
  • Kozmetika és testápolás következik: 26,2%
  • Háztartási cikkek és tartós anyagok: 14,4%
  • Ruházat és Kiegészítők: 4,7%
  • Pénzügyi Szolgáltatások: 3,8%
  • Könyvek, játékok, írószerek: 2,9%
  • Élelmiszerek és italok: 2,9%
  • Lakás kiegészítők: 2,6%
  • Segédanyagok: 2,5%
  • Egyebek: 2,6%

Magyarország számokban

Magyarországon a forgalom 7,5%-al növekedett 2019-hez képest és elérte a 209 millió dollárt, azaz 62,7 milliárd forintos éves eladással zártak a cégek.

Itthon jelenleg 521701 regisztrált taggal rendelkeznek a cégek. A nemek eloszlása 63% nő és 27% férfi. A legkeresettebb termékkategóriák a wellness termékek voltak 57%-al, amelyet a kozmetika és testápolás követ 20%-os aránnyal.

A 2020-as forgalmi adatai a Magyarországon adózó Network Marketing cégeknek

Bővebben a forgalmi adatokról ebben a cikkünkben olvashatsz:

 Cégnév 2019 Forgalom (nettó Ft)2020 Forgalom (nettó Ft)Változás
1.Avon14 016 216 000 Ft12 781 612 000 Ft-9%
2.Forever Living6 007 916 000 Ft7 522 647 000 Ft25%
3.Amway5 268 333 000 Ft5 828 790 000 Ft11%
4.Ökonet2 833 350 000 Ft4 525 796 000 Ft60%
5.Oriflame3 680 696 000 Ft3 533 945 000 Ft-4%
6.HLBS 2 279 760 000 Ft3 194 622 000 Ft40%
7.NuSkin1 997 852 000 Ft2 474 282 000 Ft24%
8.Zepter1 990 753 000 Ft2 103 143 000 Ft6%
9.LR Health & Beauty815 162 000 Ft1 322 307 000 Ft62%
10.Életfa Program688 396 000 Ft872 621 000 Ft27%
11.GNLD / NeoLife674 100 000 Ft802 552 000 Ft19%
12.Herbalife631 043 000 Ft792 791 000 Ft26%
13.NICS614 432 000 Ft783 274 000 Ft27%
14.Sunrider697 581 000 Ft729 225 000 Ft5%
15.DXN 591 244 000 Ft637 188 000 Ft8%
16.Flavon Group513 996 000 Ft610 678 000 Ft19%
17.doTERRA 583 246 000 Ft 
18.Metabond586 825 000 Ft503 661 000 Ft-14%
19.Morinda479 435 000 Ft479 435 000 Ft0%
20.Rain337 388 000 Ft337 388 000 Ft0%
21.Biyovis Hungary136 297 000 Ft329 860 000 Ft142%
22.Tiens178 958 000 Ft201 254 000 Ft12%
23.Coral Club87 984 000 Ft170 598 000 Ft94%
24.Lavylites412 600 000 Ft157 877 000 Ft-62%
25.Innofit-Team129 642 000 Ft155 829 000 Ft20%
26.Kyäni87 651 000 Ft100 559 000 Ft15%
27.NETWORK-POSITEAM 75 715 000 Ft63 291 000 Ft-16%
28.Gano Excel20 445 000 Ft20 400 000 Ft0%
29.PM-International 16 066 000 Ft 

2020-as forgalmi adatai a Magyarországon adózó Network Marketing cégeknek

Az országok forgalma a következőképpen alakul:

 Ország2020 Forgalom (millió $)Változás
1USA4010013,90%
2Kína19183-20,00%
3Németország179670,90%
4Korea177481,60%
5Japán15411-3,40%
6Brazília825210,50%
7Malaysia697815,80%
8Mexikó5277-2,00%
9Franciaország5130-3,00%
10Taiwan44625,80%
11Kanada309226,00%
12India301928,30%
13Thaiföld2953-1,10%
14Olaszország2836-6,10%
15Oroszország21717,10%
16Kolumbia1989-0,50%
17Peru1956-16,50%
18Indonézia16184,20%
19Argentína146890,00%
20Philippines1411-7,90%
21Ausztrália12638,00%
22Lengyelország11455,50%
23Anglia105445,00%
24Ecuador889-23,10%
25Spanyolország8741,90%
26Vietnám80422,40%
27Dél-Afrika669-5,50%
28Chile5687,20%
29Kazahsztán42528,70%
30Singapore41613,50%
31Törökország4115,00%
32Románia407-5,20%
33Svájc40113,80%
34Hong Kong380-1,10%
35Bolívia37410,20%
36Czech Rep.3497,40%
37Ausztria3179,00%
38Ukrajna307-8,50%
39Portugália27113,90%
40Svédország2340,60%
41Magyarország2097,50%
42Belgium2095,00%
43Szlovákia2057,00%
44Norvégia18713,00%
45Hollandia14810,30%
46Finnország143-8,80%
47Új-Zéland1390,00%
48Marokkó1290,00%
49Görögország119-5,00%
50Litvánia1109,30%
51Dánia10110,00%
52Bulgária940,00%
53Izrael8715,00%
54Lettország8510,10%
55Uruguay752,30%
56Észtország592,80%
57Luxemburg480,00%
58Horvátország440,00%
59Írország4323,30%
60Szlovénia2816,40%
61UAE1926,90%
62Málta10-7,40%
63Ciprus97,00%
64Venezuela  

Az európai országok listája a következőképen néz ki

Magyarország a 41. helyen szerepel a világranglistán és a 16. helyet foglalja el az európai országok között.

Európában magasan piacvezető Németország 17,967 milliárd dolláros éves forgalommal.

A második helyen Franciaország található 5,130 milliárd dolláros éves forgalommal.

A dobogó harmadik helyére Olaszország fért fel 2,836 milliárd dolláros éves forgalommal.

Az 1 milliárd dolláros éves forgalmat még Oroszország (2,171), Lengyelország (1,145) és Anglia (1,054) érte el.

 Ország2020 Forgalom (millió $)Változás
1Németország179670,90%
2Franciaország5130-3,00%
3Olaszország2836-6,10%
4Oroszország21717,10%
5Lengyelország11455,50%
6Anglia105445,00%
7Spanyolország8741,90%
8Törökország4115,00%
9Románia407-5,00%
10Svájc40113,80%
11Czech Rep.3497,40%
12Ausztria3179,00%
13Ukrajna307-8,50%
14Portugália27113,90%
15Svédország2340,60%
16Magyarország2097,50%
17Belgium2095,00%
18Szlovákia2057,00%
19Norvégia18713,00%
20Hollandia14810,30%
21Finnország143-8,80%
22Görögország119-5,00%
23Dánia10110,00%
24Bulgária940,00%
25Lettország8510,10%
26Észtország592,80%
27Litvánia480,00%
28Luxemburg480,00%
29Horvátország440,00%
30Írország4323,30%
31Szlovénia2816,40%
32Málta10-7,40%
33Ciprus97,00%

 

Szólj hozzá Facebookal
Ingyenes útmutató · 5 Szabály

Belevágnál egy üzleti lehetőségbe? Előbb tedd próbára ezzel az 5 kérdéssel.

Nap mint nap olvasol cégekről, rangokról és ígéretekről — de honnan tudod, melyik komoly, és melyik csak jól hangzik? Én 20 éve figyelem ezt az ipart, és az évek alatt kikristályosodott egy egyszerű szűrő: 5 kérdés, amit bármelyik lehetőségre ráteszel, mielőtt akár egy percet vagy egy forintot beletennél.

  • A kemény igazság, amiről a legtöbben hallgatnak (a 98/2% szabály)
  • 5 szűrőkérdés + pontozó — kész checklist bármelyik céghez
  • 20 év tapasztalatból, magyar szemmel — nem rábeszélés, hanem valódi szűrő

Töltsd le ingyen, és soha többé ne ugorj fejest ismeretlen vízbe:

Ingyenes · azonnal e-mailben · bármikor leiratkozhatsz

Ebben a cikkben

Megosztás

Friss figyelmeztetések

Pénzügyi piramisjáték figyelmeztetés a Myinsider.club ellen

A Myinsider.club, Insider Club, CRYPTOINSIDER CLUB pénzügyi piramisjáték figyelmeztetést kapott Oroszországtól. Az Oroszországi Központi Bank figyelmeztetése szerint a Myinsider.club, Insider Club, CRYPTOINSIDER CLUB „egy pénzügyi piramisjáték jeleit” mutatja....

Pénzügyi piramisjáték figyelmeztetés a MaVie Global ellen

A Mavie Global piramisjáték figyelmeztetést kapott Oroszországtól. Az Oroszországi Központi Bank június 26-i figyelmeztetése szerint a MaVie Global „egy pénzügyi piramisjáték jeleit” mutatja. A Mavie Global korábban figyelmeztetést kapott már Kanadából és Új-Zélandról...

5 millió dollár nyomravezetői díj Ruja Ignatova-ért

Az FBI 5 millió dollárra emelte a nyomravezetői díjat Ruja Ignatova-ért, ha valaki rendelkezik a letartóztatásához vezető információval. A bolgár és az amerikai hatóságok közös nyilatkozatban közölték, hogy a Bolgár Ügyészség vádat emel Ruja Ignatova ellen. A Bíróság...

További friss cikkek