A Amway beszámolója szerint a 2021-es évet 8,9 milliárd dolláros forgalommal zárták, ami 4 %-os forgalom emelkedést jelentett 2020-hoz képest, de a 2013-as 11,8 milliárd dolláros csúcstól még elmarad. 

    Ez az értékesítési növekedés több kulcsfontosságú piacon volt látható, köztük Malajziában, Dél-Koreában és Kínában.

    „Minden, amit 2021-ben elértünk, az Amway alkalmazottak és az Amway üzlettulajdonosok elhivatottságának, szenvedélyének és agilitásának köszönhető világszerte” – mondta Milind Pant, az Amway vezérigazgatója. „Az Amwayt egy hihetetlenül sokszínű emberek csoportja hajtja előre, amelyet a közös vágyunk köt össze, hogy segítsünk az embereknek jobb, egészségesebb életet élni.”

    A társaság étrend-kiegészítő és vitaminterméke a Nutrilite a teljes árbevétel több mint felét tette ki. Az Amway jelentős beruházásokat hajtott végre az energiaitalok piacán is az XS Experience Center megnyitásával és a 60 ezer négyzetméteres XS Energy Plant gyártási tevékenységének újratervezésével, amely percenként 500 doboz XS Energy italt gyárt.

    „Az Amway a világ egyik legerősebb ötlete” – mondta Pant. „Ez egy időtlen ötlet, amely egyesíti a befogadó vállalkozói lehetőséget az emberek szabadság vágyával, hogy megtalálják saját útjukat, céljaikat és olyan jutalmakat biztosít, amelyek érdemben javítják az emberek gazdasági helyzetét, egészségét és közérzetét. Az elmúlt néhány év során mindannyian hatalmas változáson mentünk keresztül, de az Amway 1959-es alapítása óta a miértünk ugyanaz maradt: mindennap azért tesszük, amit teszünk, hogy segítsünk az embereknek jobb, egészségesebb életet élni, és ez sokkal fontosabb ma, mint valaha.”

    Az Amway-ről bővebben IDE KATTINTVA olvashatsz.

     

    Szólj hozzá Facebookal

    Pin It on Pinterest