A Young Living bejelentette, hogy határozatlan időre leállítja üzleti tevékenységét Oroszországban.

    Ez a lépés egy korábbi, 2022 márciusi bejelentést követett, amikor a vállalat felfüggesztett bizonyos promóciós és operatív tevékenységeket Oroszországban és a FÁK-régióban. Az Oroszországban élő Young Living képviselői a továbbiakban nem vásárolhatnak vagy értékesíthetnek Young Living termékeket.

    A vállalat a „régió bonyolult és gyorsan változó körülményeire hivatkozva” azt mondta, hogy „többé nem tudja támogatni az oroszországi piacon folyó tevékenységeket”.

    D. Gary Young, a Young Living Alapítvány kötelezettséget vállalt arra, hogy folytatja munkáját az ukrajnai határokon működő segélyszervezetekkel a lakóhelyüket elhagyni kényszerült családok támogatása érdekében. A cég már több mint 260 ezer dollárt gyűjtött össze az amerikai „Dollar Up” kampányával, és partnerén a Feed My Starving Children nevű szervezeten keresztül 416 ezer étkezést biztosított ukrán menekülteknek.

    „A Young Living Essential Oils hivatalosan 2020-ban nyílt meg Oroszországban, ami rendkívül nehézzé teszi a mostani búcsút” – mondta Kristen Tod, a Young Living EMEA és Oroszország elnöke. „A márkapartnerek ezen a piacon létfontosságú szerepet játszottak a Young Living azon küldetésének figyelemreméltó elterjesztésében, hogy világszerte erősítsék a wellnesst, és ma a szívünk szomorú, de hálánkat és köszönetünket fejezzük ki az eddigi hozzájárulásukért.”

    A Young Livingről bővebben IDE KATTINTVA olvashatsz.

    Szólj hozzá Facebookal
    Ingyenes útmutató · 5 Szabály

    Belevágnál egy üzleti lehetőségbe? Előbb tedd próbára ezzel az 5 kérdéssel.

    Nap mint nap olvasol cégekről, rangokról és ígéretekről — de honnan tudod, melyik komoly, és melyik csak jól hangzik? Én 20 éve figyelem ezt az ipart, és az évek alatt kikristályosodott egy egyszerű szűrő: 5 kérdés, amit bármelyik lehetőségre ráteszel, mielőtt akár egy percet vagy egy forintot beletennél.

    • A kemény igazság, amiről a legtöbben hallgatnak (a 98/2% szabály)
    • 5 szűrőkérdés + pontozó — kész checklist bármelyik céghez
    • 20 év tapasztalatból, magyar szemmel — nem rábeszélés, hanem valódi szűrő

    Töltsd le ingyen, és soha többé ne ugorj fejest ismeretlen vízbe:

    Ingyenes · azonnal e-mailben · bármikor leiratkozhatsz

    Pin It on Pinterest