Az elmúlt néhány évben hatalmas növekedésen ment keresztül az Influencer Marketing, magyarul véleményvezér-, vagy befolyásoló marketing, amelyben a fókusz egy befolyásos emberre helyeződik, a megcélzott egész piac helyett.
A Deep Patel* nemrégiben közzétett cikke szerint a vállalkozói oldalon az influencer marketing évről-évre ugrásszerűen növekszik és ez a terület 2022-ig eléri az 5 milliárd és 10 milliárd dollár közötti összeget. Ahogy egyre több vállalkozás kísérletezni kezd az influencer marketinggel, a terület továbbfejlődik és alkalmazkodik a piachoz. Az MLM-ben is kiválóan használhatjuk az influencer marketinget, hiszen következetes munkával „influencerekké” válhatunk, vagyis olyan személlyé, aki véleményvezérként befolyást gyakorol a potenciális vevőkre a példamutatásával, ehhez növeljük jelenlétünket a közösségi médiában, jelenjünk meg szakmai oldalakon tartalmi cikkekkel, amivel a hitelességünket tudjuk növelni.
Az „influencerekben” közös tulajdonság, hogy ők társadalmi média figurák, akik egy meghatározott közönséget gyűjtöttek maguk körül. Képességük mások befolyásolására lehetővé teszi számukra, hogy emberi hangot adjanak a márkáknak. A influencer marketing kevésbé direkt, mint a hagyományos marketing formák, de ha jól sikerül, hiteles módon teremt kapcsolatot az ügyfelekkel. – írja cikkjében Deep Patel*.
Influencer tehát lehet bárki. Nem csupán természetes személy, de bármilyen kitalált figura vagy akár állat is, aki a közösségi médiaplatformokon nagyszámú követőinek köszönhetően befolyásoló véleménnyel, reklámértékkel rendelkezik és ezt kihasználva termék vásárlására vagy szolgáltatás igénybevételére ösztönző tartalmakat oszt meg.
TOP7 szabály a profi Influencer Marketing tartalomhoz, melyet érdemes követnünk 2019-ben
1. Nagyobb hangsúly az Influencer Marketing tartalmak készítésére
Az influencer marketing legnagyobb előnye a megtérülési ráta. Mind a közvetlen érték, mind a hosszú távú érték elérhető az influencer marketing révén attól függően, hogy milyen a kampánystruktúrát alkalmazunk. A befektett idő és pénz nagyobb sikert eredményez számunkra, mint más egyéb marketing csatornák használatakor. Magyar statisztikát nem találtam, de az Influencer Marketing Hub 2017-es tanulmánya szerint a vállalkozások átlagosan 7,65 dollár bevételre tesznek szert minden egyes elköltött 1 dollár után, így nem meglepő, hogy az Influencer platformok több mint kétszeresére nőttek az elmúlt két évben. Az előnye, hogy sok esetben a tartalmat csak egyszer kell elkészíteni, ami utána folyamatosan végzi számunkra a munkát. Egy közösség kiépítése után már csak menedzselnünk kell az oldalaink tartalmát rendszeres posztjaink által. Ennek köszönhető, hogy rövid és hosszú távú értékteremtés érhető el számunkra.
2. Keresd meg a hívószavaidat
Hívószavaknak vagy kulcsszavaknak nevezzük azokat a kifejezéseket, ami a célközönség számára fontos értéket képvisel. A jó kulcsszavakat az jellemzi, hogy a termék előnyeit mutatja be és nem az összetevőket erőlteti. Steve Jobs ebben volt zseniális, hiszen az ő előadásaiban kevés szakszót használt, ha mégis megtette akkor megmagyarázta azt. Például az iPod bemutatóján nem azt hangsúlyozta, hogy ennyi meg annyi gigabájt tárhelye van, ha nem azt mondta amit az átlag ember is megért: 1000 zene a zsebedben. Egyszerű, könnyen megjegyezhető és mindenki tudja mit jelent. A hívószó akkor jó ha meghallja az ember, akkor egyből hozzátudja kapcsolni az adott termékhez, az adott területhez. Például egy autó hirdetésnél jó kulcsszó lehet a biztonság, a család, az elegancia, a sebesség, de rossz kulcsszó ha vitaminokról beszélünk. Az egészségmegőrzés területén a hívószavaink lehetnek a problémák, lehetnek az előnyök, és lehet az életérzés amit a termékek használatával tudsz elérni, ezzel egy jó körülhatárolható területet tudunk meghatározni.
3. Fókuszálj a történet mesélésre
Mindig történetben gondolkodj, mert az adja el a terméket vagy a szolgáltatást. Influencer marketingnél olyan szavakat keress amit képekkel eltudsz magyarázni, például a jobb alvás egy szépen beállított alvós képpel működhet, amin a termékelhelyezést is ügyesen, mondjuk az éjjeliszekrényre elhelyezve betudod mutatni. A fogehérítést bemutathatod a fürdőszobai tükör előtt, de akár széles mosollyal bármilyen helyszínen megteheted ezt. Nyugtató hatású párásítót egy szép wellness képpel tudsz elmesélni, ahol pár gyertya mellett, elhelyezed a készüléket és mondjuk a képen becsukott szemmel meditálsz. Ha megvannak a hívószavaid, a történetmesélésnek csak az emberi képzelet szabhat határt, amit a fényképeken, sztorikban vagy akár kis videókban mesélhetsz el.
4. Őszinte és hiteles tartalomgyártása
A közösség szinte nulla toleranciát mutat a hamis tartalom esetén. Az influencereknek őszintén kell kapcsolódniuk a közösségükhöz, ezért csak olyan márkát szabad népszerűsíteniük, amelyekkel nem verik át a bennük bízó embereket. A legutóbbi nagy YouTube botrány Magyarországon a DrakeMall által szponzorált bemutató videók gerjesztették. A DrakeMall egy gambling (szerencsejáték) oldal, ahová pénzt feltöltve ládákat nyitogathatunk. Nyilvánvalóan a nyerési esély kicsi, hiszen akkor nem érné meg az oldalt üzemeltetni, de a szponzoráció következtében a YouTuberek cinkelt hozzáférést kaptak az oldalhoz. Az elkészített videóért cserébe a DrakeMall felemelte az Influencer nyerési esélyeit (boost), ezért pár pörgetéssel nagy értékű ajándéktárgyakat nyertek, mint például Playstation 4-et, Xboxot vagy LCD Monitort. A DrakeMall ezzel fizetett a reklámért cserébe, viszont a YouTuberek elkövettek egy nagyon nagy hibát. Először is úgy állították be az egészet, hogy a saját pénzüket töltötték fel az oldalra és úgy nyertek rajta.Továbbá a legtöbben nem mondták el, hogy ez egy szponzorált tartalom és arra buzdították a nézőket, hogy próbálják ki az oldalt. Nyilvánvalóan hazudtak, ami gyorsan kiderült, de ekkora már rengeteg tizenéves gyerek pénze úszott el az oldalon. A DrakeMall célja pont ez volt, hiszen ez a célcsoport játszik a leginkább és ők vágynak az oldalon szereplő dolgokra, mert nem tudják maguknak megvenni. Azt látták, hogy a kedvenc videósuk simán nyer az oldalon, akkor ők is megpróbálják és 10-20-100 dollárokat töltöttek fel, amit persze el is vesztettek hiszen az ő fiókjuk nem volt boostolva. Ez óriási vihart kavart és rengetegen csalódtak, amit a komment szekcióban közöltek is a Youtuberrel. Nyilvánvalóan volt olyan véleményvezér aki tanult ebből és nem csinál többet ilyet, hiszen a bizalmat nehéz elnyerni, de akár egy tartalommal le lehet rombolni, ezért fontos az őszinte és hiteles tartalomgyártás. Az MLM-ben azt szokták mondani, hogy legyél a termék terméke, ha ezt az elvet és nem ajánlasz tovább olyat amivel átvered a másik embert, akkor nagyon nem hibázhatsz.
5. A privát tartalom és a reklám helyes egyensúlya
Az ideális egyensúly megtalálása privát tartalom és reklám között egy sarkalatos pontja az Influencer Marketingnek. Az emberek azért követtek be minket, mert úgy érzik, hogy valami pluszt tudunk adni az életükhöz. A privát tartalom megosztásának a célja az, hogy a követőink egy idő után érzelmileg kötődjenek hozzánk és közeli ismerősként, rokonként vagy családtagként gondoljanak ránk. Számukra mi olyan emberek leszünk, akinek a napjaiba betekintést nyernek, aki példa lehet a számukra és aki ezért lesz hiteles a számukra, így megbíznak benne. Ez az influencer marketing titka, hogy egy olyan embertől kapjuk a termékek vagy szolgáltatások ajánlását, akit közel érzünk magunkhoz és mintha a legjobb barátunk vagy barátnőnk mondaná, hogy: „kipróbáltam ezt a terméket, nekem nagyon bejött próbáld ki te is”. Az ajánlás ezért közvetlen lesz, nem reklámszagú, de fontos az egyensúly megtalálása, mert túlzásokba nem szabad esni, hiszen ha egy ismerősünk is tukmálja a legújabb dzsungeldzsúszt vagy a legújabb csodakenőcsöt mert ettől elmúlik a szemölcsöd, akkor az nem fog nekünk tetszeni. Az ismerőseim között is többen ebbe a hibába esnek és csak azt látni a facebook oldalukon, hogy éppen egy montázsban a legutóbbi webkonferencia/ belépő képei szerepelnek, mellé 100 sornyi szöveggel, hogy mennyire jó ez, és mennyire fog sikerülni, és gratulálok, hogy így döntöttél. Ezt még jól telerakják mindenféle hangulatjelekkel, hogy teljes legyen a káosz. Majd azt látni, hogy egy héten szinte minden nap ilyen posztokat osztanak meg, aminek a vége a követőknél leiratkozás lesz, mert erre a tartalomra nem kíváncsi senki. Érdemes tehát több személyes tartalmat feltölteni és közöttük élethelyzetekben megmutatva elhelyezni a reklámnak szánt termékmegjelenítéseket. Ha ezért fizetett nekünk valaki, akkor ezt a törvények szerint jelölnünk kell valamilyen formában a megjelent tartalmunkban, például hashtagek használatával: #reklám, #szponzoráció, #szponzorált tartalom.
6. A legtöbb platformon legyél jelen
Magyarországon a Facebook és az Instagram mellett, a YouTube a legerősebb csatorna Influencer Marketing témában. Érdemes ezt a hármat egyszerre működtetni és a megfelelő tartalmakat gyártani mind a három platformra. Szerintem ezeket az oldalakt nem kell bemutatni szinte mindenki használja itthon, viszont ma már nemcsak ezek léteznek, hiszen a fiatalabbak körében nagy népszerűségnek örvend a Snapchat is vagy a Twittert is használhatjuk gyors tartalmak közlésére. Egyenlőre kevesebben ismerek, de rohamosan terjed a Pinterest, ezért lehet ez a felület is egy kiváló kommunikációs eszköz számunkra, amit az ötletek keresésére és mentésére használnak az emberek. A Pinteresten az ötletek számtalan formát ölthetnek: a receptektől kezdve a lakásfelújításig még a tökéletes cipőt is megtalálhatjuk magunknak. Minden ötletet egy „pin” képvisel. A pinek egy képből, egy leírásból és a kép internetes forrására visszamutató hivatkozásból állnak. Amikor a felhasználó egy pin URL-címére kattint több információt kap az ötletről és különböző műveleteket végezhet vele. A Pinteresten a Pinnerek és a cégek is tölthetnek fel tartalmat szóval érdemes ezt is beépíteni a rendszerünkbe.
7. Ne vásárolj hamis követéseket
Ez nem összetévesztendő a hirdetés útján létrejövő minőségi követőkkel. Itt azonban másról van szó. Követővásárlásnak azt nevezzük, amikor a profil tulajdonosa, akár néhány dollár fejében követőket vásárol. Már Magyarországon is sok helyről lehet vásárolni interakciókat, ami azzal kecsegtet, hogy több ezeres, vagy több tízezres követőbázisra tehetünk szert hetek, hónapok alatt. Ez több szempontból sem előnyős hosszú távon. Először is olyan követőkre tehetsz szert ezzel a módszerrel, ha egyáltalán ők valós emberek és nem pedig kamu profilok, akik marketing szempontból nem a célcsoportodba tartoznak, ezért náluk nem fognak működni a kulcsszavaid, nem lesz érdemi reakció a megosztott tartalmaidra, egyáltalán nem érdekli őket a termékeid illetve szolgáltatásaid. Ezért ők később nem fognak like-olni, nem fognak hozzá szólni a posztokhoz, vásárolni pedig egészen biztosan nem fognak ,pedig akár több tízezer emberrel is rendelkezel, ami elkeserítő lehet. Magyarországon is vannak olyan oldalak, akiknek több százezres követőbázisa külföldön, általában Indiában található, ezért marketing szempontból értéktelenek a szakma számára. Másodsorban a FaceBook és az Instagram is küzd az ilyen fajta vásárolt követők ellen, sőt a The Verge szerint az Instagram kifejlesztett egy olyan algoritmust, ami képes felismerni, ha valaki külső szolgáltatást igénybe véve növelte a követők számát, sőt a lap információi szerint az új eszköz nem csak felismeri a vásárolt lájkokat, követőket és kommenteket, de azonnal törli is azokat, egy felhasználónak szóló figyelmeztetés kíséretében. Ez főleg azoknak rossz hír, akik korábban rendszeresen éltek az ilyen a lehetőséggel, ugyanis a törlést követően mindenki számára világossá fog válni, hogy kik azok, akik egyszerűen pénz segítségével duzzasztották fel a követőbázisukat. Mivel az Instagram a Facebook tulajdonában van biztosan várható, hogy ott is bevezetésre kerülnek a hasonló algoritmusok.
+1. NE posztolj és ossz meg hülyeséget!
A politikiai, vallási és mindenfajta nézetek mindig ellentéthez nézetkülönbséghez vezetnek, ezért ha ilyet posztolsz jó ha tudod, hogy az emberek egy nagy részét el is veszítetted. Azok az emberek akik a másik oldal táborát gyarapítják nem lesznek vevők a te mondanivalódra. Sőt egy idő után ellenségesnek vagy éppen unalmasnak tartanak és leiratkoznak rólad. A jótékonyság is cuki dolog, de annak is megvan a helye és ideje, ezért ne vidd túlzásba. Évente 1-2 ilyen poszt belefér, amire büszke tudsz lenni, mondjuk karácsony környékén, de ha állandóan kutyás, macskás képeket osztasz meg az unalmas lehet. Miért osztogatod meg ezeket a képeket? – teheti föl magában az ember- Ahelyett, hogy tenne is valamit. Szóval ha szíveden viseled a kutyák és macskák sorsát, akkor mondjuk december elején vigyél egy állatmenhelynek állateledelt, amit megosztasz az oldalaidon, ezzel is erősítve az emberi jótékonyság érzést a követőidben.
A fiókod ne legyen külsős tartalmak gyűjtőhelye! Az oldalad rólad szóljon, a gondolataidról, a személyes életedről és a saját történetedet mesélje el!
Nézzünk pár példát az Influencer Marketingre
Christiano Ronaldo
Christiano Ronaldo a közösségi média legismertebb alakja. Az ötszörös aranylabdás focistát 144,6 millió ember követi az Instagramon. Képei között megtalálhatóak porfi fotósorozatok és saját maga által készített amatőr képek is. Az oldla követésével betekintést nyerhetünk a hétköznapi életébe, az edzés rutinjába vagy éppen a nyaralásaiba is. A portugál labdarúgó egy-egy posztját több millió ember kedveli. A CR7 márkanév alatt futó saját brandjét előszeretettel hirdeti és közvetlen hivatkozás elhelyezésének a segítségével irányít a vásárlás irányába, mint ahogy az látható a CR7 Fragance parfüm bejegyzésében is. Ronaldo a Herbalife MLM vállalat arca / influencere lett, amit több képen is láthatunk az oldalán, melyeken éppen hidratál vagy turmixot iszik. Az oldalát végigtekintve finom egyensúly vehető észre a magán élet, média megjelenés és a fizetett reklámhirdetések között. Természetesen a fő hangsúly a focin van, de hát ez a szakmája, innen ismerik az emberek és ezért követik annyian az egész világon.
Grumpy Cat
Külföldi kitalált állatfigura alak Grumpy Cat, aki köré egy teljes mém gyár épült ki, és még egy macskaeledelt gyártó cég arca is lett. 2017-ben a Forbes magazin a legbefolyásosabb közösségi média háziállatának választotta és jelenleg 2,4 millió instagram követővel rendelkezik. A vicces, mém bejegyzések között találkozni fogunk média vagy reklámajánlattal is, melyek közvetlen formában szólítják meg a követő tábort. Ebben az instagram bejegyzésben például a karácsonyi Grumpy Cat-es ajándék öteletek kerültek megosztásra:
Lewis Hamilton
A jelenlegi autósport egyik legnagyobb alakja Lewis Hamilton, aki az idei évben lett ötödször Forma1-es világbajnok. A királykategóriában való versenyzés mellett tudatosan építi az autósport utáni életét is. Jól látható ez a tudatosság a www.lewishamilton.com weboldalán és a közösségi média jelenlétén is. Legaktívabban instagram oldalát kezeli, ahol személyes képeket, sztorikat megosztva megtudhatjuk, hogy éppen mit csinál, merre túrázik, hol jár a nagy világban. Jelenleg 9,1 millió követővel rendelkezik oldalán, ahol a privát képei és videói között a reklámok is helyet kapnak. 2018-ban Lewis Hamilton lett a Tommy Hilfiger márka nagykövete és saját ruhakollekciót kapott a branden belül, amit a Tommy Hilfiger oldalán meg is tekinthetünk. Az instagram oldalán nagyon jó érzékkel jelenteti meg a privát tartalmak között a TOMMYXLEWIS ruhakollekció reklámposztjait.
Magyarországi véleményvezérek, influencerek
Tibi atya
Magyarország legismertebb kitalált alakja Tibi atya, aki köré egy teljes mém gyár alakult ki. A kezdeti vicces bejegyzések kialakítottak egy széles követőbázist és 1,3 millió követővel az egyik leglátogatottabb Facebook oldal ma Magyarországon. A virtuális térből feltámadva Tibi atya a való világban is elkezdte hittérítő küldetését Humbák Művek címszó alatt. Így lett a hivatalos brand része a webshop és a Humbák Művek Kocsma, ami a magyarországi borfogyasztást szeretné népszerűsíteni a fiatalok körében. Facebook reklám megjelenésekre ezt a példát emeltük ki:
Kasza Tibor
Kasza Tibor népszerű média személyiség, aki az influencer marketinget az egyik legmagasabb szinten végzi a magyar piacon. Posztjai naponta többször jelennek meg sok fajta témában, ezért széles réteget tud megszólítani. Facebookon több mint 1 millióan, instagrammon pedig 364 ezren kíváncsiak Kasza Tibiék életére. A két platform tartalma jelentősen eltér egymástól. Jól látható módon a Facebook bejegyzésekben a mém és a cikk tartalom vállal jelentős szerepet, addig az Instagram oldalon a személyes képeké a főszerep és ezen a platformon használják az élő bejelentkezéseket is. A megosztott tartalmaik közé rejtik el a reklámokat, legyen az Facebook vagy Instagram bejegyzés, esetleg történeted opció.
TheVR
A TheVR név az idősebb korosztály számára keveset mond, pedig ez a két debreceni srác, név szerint Jani és Pisti Magyarország egyik legnagyobb véleményvezére a fiatalok körében, 2013-ban töltötték fel az első videójukat YouTube csatornájukra, akkor még virtuális valóság témakörben, innen származik a TheVR név is. Az áttörést a CatMario videó hozott nekik, amit mára több mint 2 millióan tekintettek meg. A csatorna tartalma átalakult és Magyarország legnépszerűbb gamer csatornájává vált. Nagy számú követőbázisra tettek szert Youtube-on 642 ezer ember volt kíváncsi a tartalmaikra. 2016-ban változás állt be az életükben és egy új platformon kezdték elölről az építkezést, ehhez a Twitch-et választották. A Twitch kimondottan gamer tartalmakra specializálódó felület. Az úttörő munka után a TheVr csapatát 277 ezer ember követi Twitchen és a legnagyobb élő közösséggel rendelkeznek Magyarországon, hiszen streameik átlag nézőszáma 2644 ember egy időben. Ez a nézőszám körülbelül a magyar NB1 átlag nézőszámának felel meg. Szinte minden jelentős platformon jelen vannak, ezért 190 ezer Instagram követővel rendelkezne, és ami a meglepő, hogy a a Magyarországon alig használt Twitteren is 51 ezeren kíváncsiak a posztjaikra. A TheVR csapat leginkább támogatóikból, előfizetőikből tartják fenn a csatornáikat, kényesen ügyelve arra, hogy ha szponzor támogatásuk van arról tájékoztassák a közösséget. A legutóbbi szponzorált tartalmuk a mozikba most futó ŰrDongó (BumbleBee) Transformers film, amiben szinkronhangként is szerepelnek.
Dukai Regina
Dukai Regina közösségi média jelenléte és tartalmai kiemelkednek a magyar mezőnyből. Instagram fiókja akár egy gyönyörű katalógus lapjaiba is beillene, ezért három képet is kiemeltem tőle. A privát képei egyáltalán nem különülnek el a szponzorált tartalmaitól, egyedül a #reklám hashtag ami a segítségünkre lehet a posztok alatt. Képei magas szinten komponáltak, a legkisebb részletre is odafigyelve. Minden egyes Instagram posztja egy pozitív életérzést sugároz, ami a saját brandje jellemzője. Képei önmagukról beszélnek és ha szavakkal kellene kifejezni, akkor az ápoltság, a divatos öltözködés és a boldog élet jutna eszünkbe róluk. Dukai Regina Instagramja példaként szolgálhat arra, hogy a reklám szempontjából fontos hívószavainkat hogyan öntsük képi formába. Nemrég készült vele egy riport, amiben Tatár Csilla kérdezte, többek között az Instagram és Facebook tartalmairól, amit ide kattintva lehet elérni. Instagram fiókját jelenleg 333 ezer ember követi.
Palvin Barbara
Palvin Barbara más szintet képvisel listánkon, hiszen ő az egyetlen nemzetközileg is jegyzett sztárunk, akinek 10 millió főt is meghaladó követő bázisa van az Instagrammon. Egy igazi divatikon, aki együtt dolgozik a legnagyobb divatmárkákkal és bejegyzéseit, akár több mint 1 millió ember is kedveli egyszerre. Népes követő bázisával az óriás „A” listás Influencerek közé tartozik, akinek az Instagram bejegyzései a világ vezető médiumaiban is megtalálhatóak, ezért a vele való együttműködés kiemelt helyen szerepel a nagy márkák listájában. Instagarm fiókját nagyon professzionális szinten kezeli (vagy kezelik), a képei, videói kiemelkedő minőségűek, sok esetben profi fotós által készültek. A privát tartalom és a promóciós tartalom szorosan kötődik egymáshoz. Twitter fiókját 1,15 millió ember követi.
Even though it’s your birthday I feel I just got the biggest present of all ♥️🤗Happy birthday Boss Baby 🎂 pic.twitter.com/hz7xIoCzhO
— Barbara Palvin (@BarbaraPalvin) 2018. augusztus 4.
*Ki Deep Patel?
A Paperboy’s Fable: The 11 Principles of Success bestseller könyv szerzője, amit 2016-ban a Success Magazine a legjobb üzleti könyvnek választott, és az Entrepreneur Magazine 2016-ban a vállalkozók legjobb könyvének nevezett.