A Network Marketing iparág vagy más néven Multi Level Marketing (MLM) a világ több mint 100 országában végzett üzletépítési tevékenység, melynek éves szintű forgalma meghaladja a 186 milliárd dollárt.

    A multi level marketing (MLM) cégek közötti választáshoz néhány dolgot érdemes figyelembe venni, hogy a számunkra megfelelő céget válasszuk. Egyértelmű válasz arra a kérdésre, hogy melyik a „legjobb” multilevel marketing (MLM) cég attól függ, hogy annak aki keresőben van milyen szempontokat a fontosnak. Az egyik cég lehet a legjobb választás egy embernek, de mások számára nem biztos, hogy az az ideális.

    Fontos körültekintően választani, hiszen azért leszünk egy cég partnerei, hogy hosszú távon tudjunk karriert építeni és ne kelljen rövid idő alatt újra kezdeni. Választáskor vegyük figyelembe a cég termékeit és az üzleti lehetőségeit, a karrier rendszerét a saját szemmpontunk alapján. Mielőtt döntünk tanulmányozzuk át a cég termékeit, jutalékrendszert, üzleti modellet, támogatási és képzési rendszerét, valamint a cég történetét és a közösségét is, hogy megtudjuk jól fogjuk-e érezni ott magunkat.

    Mindig fontos a cég hátterét is megvizsgálni, hogy véletlenül ne egy tiszavirág életűt válasszunk, ha nem egy jól működő, stabil és hosszú távú lehetőségeket kínáló vállalat partnere legyünk.

    Az MLM cégekre vonatkozó jogszabályok különböző országokban eltérőek, így a választáskor érdemes megbizonyosodni arról, hogy a cég betartja-e a helyi törvényeket is.

    A Network Marketing cégekről a következő szempontok alapján érdemes tájékozódnunk:

    1. Tájékozódjunk a cégről: Tudjunk meg minél többet a cégről és a termékekről, hogy meggyőződjünk a termék piacképességéről.
    2. Vizsgáljuk meg a termékeket: Ellenőrizzük, hogy a cég termékei minőségiek-e, és könnyen eladhatók-e. A termékek rendelkeznek-e a megfelelő engedélyekkel? Megfelelő gyártási körülmények vannak-e? Azt szokták mondani, hogy egyfajta „hűha” érzést kell keltenie bennünk.
    3. Nézzük meg a jutalékrendszert: Érdeklődjünk a jutalékrendszerről. Vizsgáljuk meg mennyire könnyű jutalékot szerezni. Az induláskor milyen jutalékra számíthatunk? Tudjuk-e abból fedezni a kiadásainkat? Vannak cégek, ahol kritikus az az időszak, amíg felépül a fogyasztói hálózatunk és az elején kevés jutalékot fizetnek, ezért még a kiadásainkat sem tudjuk fedezni. Olyan cégeket találunk a piacon, ahol az elején 2-3-5% jutalékkal számolhatunk, viszont vannak olyan modernebb cégek, ahol támogatják az indulókat és már az elején 20-30 vagy akár 50% jutalékot is adnak az új emberek első vásárlásaiból. Érdemes erről tájékozódni, mert nem mindegy, hogy ugyanazért a munkáért mennyi jutalékot kapunk.
      Nézzük meg mekkora az a minimális forgalom ami ahhoz kell, hogy jutalékot kapjunk a csapatunk vagy a vezetőink után? Azt is érdemes megvizsgálni, hogy mi történik akkor, ha nem tudunk aktívak lenni (mondjuk egészségügyi, családi probléma esetén) vagy nem tudjuk megcsinálni azt a forgalmat ami ahhoz kell, hogy a vezetőnk/ink után jutalékot kapjunk. Vannak olyan cégek, ahol a vezetőinket elveszítjük, ha nem csinálunk az ő forgalmukon kívül 2-3000 EUR eladást. A modernebb cégeknél már 100-200 EUR forgalomnál minden jutalékra jogosultak vagyunk és nem veszítjük el az értékesítési csapatainkat.
    4. Tájékozódjunk a cég történetéről: Nézzük meg, hogy a cég milyen hosszú ideje működik, és hogy milyen volt az elmúlt időszak története. A jól működő cégek általában stabilak és hosszú távú lehetőségeket kínálnak, ezért vizsgáljuk meg, hogy a cég korrektül működik-e, és hogy az üzleti modellje stabil-e. Sajnos az utóbbi időben nagyon sok cég jött és ment, tűnt el a sűllyesztőbe. Nem azért kezdünk a Multi Level Marketing üzletágba, hogy 1-2 évente újra kezdjük a semmiből az üzletépítést.
    5. Tájékozódjunk az értékesítői közösségről: Menjünk el nyílt napokra, rendezvényekre és nézzünk meg pár zoom konferenciát, hogy megtudjuk a cég közössége mennyire barátságos és segítőkész. Van-e lehetőség kapcsolatot teremteni a felsővonalunkkal? Segíteni fogják-e a munkánkat? Akkor fogjuk jól érezni magunkat és boldogan építeni az üzletünket mindenfajta nehézség ellenére, ha egy támogató közösség tagjai tudunk lenni. Olyan emberek legyenek körülöttünk, akik segítik a munkánkat, akik mentorálni tudnak.
    6. Vizsgáljuk meg a képzési és támogatási lehetőségeket: Az MLM cégek vagy az MLM céget építő vezetők általában képzési és támogatási lehetőségeket kínálnak az értékesítőiknek, így fontos megnézni, hogy ezen a területen milyen lehetőségünk van. Lesz-e számunkra katalógus, termékleírás, szóróanyag ami bemutatja a termékeket, amit oda tudunk adni másoknak, ha találkozunk érdeklődőkkel. Mennyire minőségiek ezek az anyagok, mert egy fénymásolt valamivel nem túl jó bemnyomást keltünk a vevőknél. Milyen szakmai képzési hanganyagokat és videókat biztosítanak a számunkra, amiből megtanulhatjuk a termékeket, amiből megismerhetjük a karrier rendszert, ami segít nekünk abban, hogy fejlődjünk az üzletépítés során. A vezetők milyen tréningeket tartanak, van-e nyilvános információs nap, van-e rendszeres képzési nap akár zoom konferenciában, akár egy rendezvény keretein belül. A képzési és támogatási rendszer azért fontos, hogy fejlődni tudjunk és az újonan belépő embereket el tudjuk indítani az üzletben, megkapjanak minden információt ahhoz, hogy sikeresek legyenek.

    Milyen kategóriákba sorolhatóak a világ MLM cégei?

    Az első két kategóriában olyan cégek vannak, amiket érdemes messziről elkerülni.

    1. Pénzcsinálók, pilótajátékok
      Az első kategóriába a pilótajátékokat sorolnám. Ezek nem mások, mint barátaink zsebéből történő pénzkicsalási próbálkozások, melyek keretében talán épp egy csodagolyót adhatsz el a mosógépedhez, melytől tisztább lesz a ruhád vagy voltak itt olyanok, ahol megvásárolhattad a karbon lábnyomodat és cserébe a karbon kreditjeid soha nem látott magasságokba emelkedtek, vagy ahol partnere lehettél egy webshopnak, ami megveri az amazont, de találkozhattál ezen a területen autóprogrammal, vásárlói kártyával vagy éppen húrvasúttal is. Az utóbbi időben az ilyen cégek a kripto piac élharcosai és fél-, egy évente tűnnek fel és tűnnek el a piacon. (A kriptós cégekről „Randy Gage: A kripto halála” cikkünkben írtunk) Mindezen próbálkozásokban az a közös, hogy egytől egyig tiszavirág életűek, ezért ha hosszú távon gondolkodik valaki, akkor messzire kerülje el őket.
    2. Lassú megtérülést biztosító vállalatok
      A második csoportba sorolnám a lassú megtérülést vagy alacsony hozamot biztosító vállalatokat, ahol az embereknek, még többet és még többet kell értékesíteni a jutalékért cserébe. Azt látjuk az ilyen cégeknél, hogy folyamatosan cserélődnek a tagok, ugyanakkor erőfeszítéseik gyümölcse sohasem realizálódik igazán. Itt nem működik a hatástöbbszörözés, az itt dolgozó emberek kiégnek, nem szeretnének többet hallani az értékesítésről. Az ilyen cégek általában az igazi ügynöki munkáról ismerhetőek fel, csoda paplanokat, mágneses kütyüket, NASA ajánlásával készült edényeket vagy valami egyszer eladható termékeket értékesítenek. Mivel nem lesz visszatérő forgalom, ezért nem indul el a hatástöbbszörözés és az értékesítőknek folyamatosan az újabb embereknek kell eladni a termékeket. Gondolj bele, hogy meddig működnek egy bolt, ha mindig csak új embereknek adhatna el. Ha ismersz valakit, aki egyre csak hajt a taposómalomban, de a közelébe sem jut a sikernek, szinte bizonyos, hogy ilyen cégben dolgozik.

    Egy jól működő MLM cégnek olyan termékei vannak amelyek minőségiek, amelyek fogyasztási cikkek, ezért visszatérő vásárlókat generálnak, mint mondjuk az élelmiszer boltok, ahová mindig visszamegyünk vásárolni. Így el is érkeztünk a két legjobb kategóriához:

    1. Erős alapokon álló óriások
      Ezek egytől egyig kitűnő vállalatok, melyek hosszú évtizedek óta a piacon vannak és még hosszú ideig a piacon lesznek. Pénzügyileg jól teljesítenek, kiváló termékcsaládjuk van és mindig időben fizetik a jutalékot.
      Hatalmas előnyük, hogy kiszámíthatóan működnek, minden engedéllyel rendelkeznek, óriási infrastruktúra van mögöttük. A tagok kiemelkedő képzést kapnak, hogy folyamatosan tudjanak fejlődni és a világ legtöbb országában elérhetőek az üzletet építeni akaró emberek számára. Ezeknél a cégeknél nem kell kitalálni a lépéseket ahhoz, hogy hogyan építsünk üzletet, mert pontosan meg vannak határozva az alapok hanganyagok, videók, e-bookok, zoom konferenciák és nyílt információs napok keretein belül. Olyanok mint egy jól működő franchise rendszer, ahol azt mondják ezt és ezt kell csinálni és ez lesz az eredménye, hiszen csak a lépéseket kell betartani ahhoz, hogy jutalékot keressünk. Biztosak lehetünk benne, hogy nem lesznek termékminőségi problémák, a megrendeléseket ki fogják szállítani és a munkákért cserébe kapott jutalékot is időben kifizetik.
      Az előnyük egyben a hátrányuk is lehet, hiszen ha a lehetőségek szempontjából vizsgáljuk őket, rá kell jönnünk, hogy a termékeiket már bevezették a piacon, a sikeres országokban sokan fogyasztják azokat és mivel több évtizedes cégekről beszélünk nem a legmodernebb kompenzációs rendszerekkel rendelkezhetnek (sokszor régió vagy országhatár korlátokkal rendelkeznek a minősülés szempontjából).
      Ha most csatlakozunk akkor nem kell úttörő munkát végezni, ha nem egy bevezetett márkanév lesz mögöttünk és a megfelelő hozzáállással még mindig kiemelkedő jövedelmet tudunk létrehozni, de számolni kell azzal a ténnyel, hogy a jelöltjeink közül sokan hallottak már róla, használják a terméket.
    2. Most formálódó óriások
      5-7 évente lép a piacra egy olyan alakulóban lévő vállalat, amely már alapításakor magában hordozza az óriássá válás potenciálját. Ezek olyan cégek amelyek valami innovációt, valami újat hoznak a network marketing területére. Olyan termékekkel rendelkeznek, amelyek újdonságok, amelyek valami problémát oldanak meg, ezért az embereknek szükségük van rájuk. Egyfajta „hűha” érzést keltenek, olyat mint amikor az ember a fejéhez csap és azt mondja „bár csak nekem jutott volna az eszembe, bár csak én találtam volnaki”. Ma már nagyon fontos, hogy kézzel fogható bizonyíték legyen a termékek működéséről, ami által látja a fogyasztó, hogy miért éri neki ezt megvásárolnia. Szokták mondani, hogy a hidd el termékek piaca kezd el múlni, hiszen az internetnek köszönhetően sok mindennek utána lehet nézni.
      Az igazság az, hogy az ilyen cégek nagyon ritkák és nagyítóval kell keresni őket. Még akkor is ha van egy jó ötleted, van egy egyedi terméked, számtalan nehézséggel kell számolni, ezért minél fiatalabb egy cég annál nagyobb kockázatot jelent a számunkra. Egy most induló pár hónapos, vagy 1-2 éves cég nem biztos, hogy finanszírozni tudja a növekedés költségeit. Lehet, hogy a gyors növekedés miatt, mert egyre több terméket kellene előállítani romlani fog a termékek minősége, vagy hiánytermékek lesznek folyamatosan, esetleg ki is vonnak a forgalomból számunkra kedves termékeket. Az is előfordulhat, hogy megnyitnak egy országot, aztán később kiderül, hogy nem úgy alakult a dolog, ezért bezárják azt. Láttunk már ilyeneket a múltban.
      Figyeljünk arra, hogy ha az iparág következő szent grálját keressük, akkor az a cég legalább 5 éves legyen. Ebben az 5 évben, mondjuk ha amerikai a cég, akkor az anyaországban kimagasló sikereket érjen el.  Forgalma ellenőrizhető legyen és közelítsen a 100 millió dollárhoz. A cégnél találjunk az MLM iparágból kiemelkedő vezetőket. A jutalékterve modern legyen, a világ bármelyik országából kaphassunk jutalékot, pontokat és mindig időben fizessen.  A termékei minősége a legmagasabb szintet képviselje és valamilyen ellenőrzési folyamaton menjen végig (mondjuk független laborok bevizsgálják hatóanyag szempontjából).
      Viszont számoljunk azzal a ténnyel, hogy az ilyen cégeknél mi leszünk az üttörőek, nekünk kell a termékeket bevezetni az adott piacra, nekünk kell a bizalmat kiépíteni a fogyasztók felé. A mi feladatunk lesz a megfelelő képzési rendszer kialakítása, még abban az esetben is ha csak angolról kell magyarra fordítani mindent.

    Összegezve, ha Network Marketing céget szeretnénk választani, akkor először írjuk össze mi számunkra a legfontosabb. Milyen termékekkel rendelkezzen? Wellness? Kozmetika? Tápkieg? Utazás? Mi az a terület amit szívesen csinálnánk?
    Utána nézzük meg, a céget mennyire stabil, mennyire számíthatunk rá. Végül beszélgessünk a cégben lévő emberekkel, hogy jól fogjuk-e ott érezni magunkat, hiszen ha sikeresek akarunk lenni akkor adnunk kell magunknak legalább 2 évet az üzletben.

    Végezetül, ha csatlakozunk egy céghez ne felejtsük el a mondást:
    „Nem az lesz sikeres, aki pusztán elkezd valamit. Az lesz sikeres, aki elkezdi, és ha a fene fenét eszik is, befejezi.” – Napoleon Hill

    Ajánlott tartalom:

    MLM Cégek

    Cég TOP lista bevétel alapján

    2021-es forgalmi adatai a Magyarországon adózó Network Marketing cégeknek

    100 millió dollár forgalmat meghaladó TOP MLM cégek DSA listája 2021-ben

    Randy Gage: A kripto halála

    A Network Marketing (MLM) 7 előnye

    Szólj hozzá Facebookal

    Pin It on Pinterest