Az Olasz Versenyhivatal (AGCM) 2019. január 14-én kiadott sajtóközleményében a „bonyolult és részletes vizsgálati eljárás” végén arra a következtetésre jutott, hogy „a Lyoness Italia Srl által használt promóciós rendszer, a fogyasztók számára az áruk vásárlása után járó készpénz vissza térítésre szolgáló képlet” (vagy a kapcsolt kereskedőkre fordított pénz százalékos arányának visszaadásával) helytelen, mert egy piramis jellegű rendszert integrál, amely a fogyasztói törvénykönyv szerint a kereskedelmi gyakorlatok között minden esetben félrevezető. – írta meg a tgverona.it

    A cikk arról szól, hogy több ezer, egyes esetekben több tízezer eurós befizetések történtek a Lyoness fogyasztói közösségbe, de végül nemcsak nem tudták levásárolni az összeget, ha nem még vissza sem tudták kérni a befektetésüket az emberek.

    Ebből a célból a Lyoness olasz áldozatai ügyvédekhez fordultak és jogi útra terelték a követeléseiket, hogy a cég a veszteségeiket térítse vissza nekik.

    A TG Verona cikke szerint 2017 óta a Lyoness olaszországi leányvállalata a Lyoness Italia Srl. 53 millió EUR befizetésre tett szert a mintegy 1,3 millió tagból, akik közül többségük befektető.

    Néhány tagja – de ez a jéghegy csúcsa – a jól ismert „bevásárlóközösségnek” a Lyoness-nek a Studio 3A-Valore SpA-hoz fordult, amely nemzetközi szinten az elszenvedett kárra és a polgárok jogainak védelmére szakosodott jogi iroda, hogy ők segítséget nyújthatnak abban a csatában, ami a befektetett pénzük visszaszerzéséért indítottak.

    A károsultak csatlakoztak a „Lyoness-hűségprogramhoz”, amely  lehetővé teszi, hogy árukat és szolgáltatásokat vásároljon a szerződött partnereknél, kihasználva a kedvezményeket és egyéb promóciókat.

    A hátrány azonban az, hogy a vállalat arra kérte őket, hogy fizessenek be egy 2400 eurós díjat a „karrier” megkezdéséhez, és ezt több mint 67 ezer ember meg is tette, hogy „eladókká” váljanak.

    A rendszer azonban hamar összeomlott, mert ahogyan azt az Olasz Versenyhivatal (AGCM) fogalmaz:

    „Az előzetes vizsgálat lehetővé tette, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy a cashback formájában történő vásárlások halasztott kedvezményének megszerzése valójában másodlagos szempont a gazdasági bevételnek (az összes bevétel körülbelül hatodának felel meg). Valójában a vásárlási pontok magas szintjének elérése – a kompenzációs terv kompenzációs mechanizmusa – alapvetően csak akkor lehetséges, ha a résztvevő fogyasztók vagy az utóbbiak által felvett tételek kifizetése megtörténik. Az eredményekből látszik, hogy több tízezer fogyasztó nagy összegű pénzt fizetett be a belépésre, arra, hogy részt vegyen és maradjon a rendszerben, és csak nagyon kevésnek embernek sikerült elérni a piramison belül releváns pozíciókat. Aki anélkül, hogy belépett volna a piramisba, úgy gondolta, hogy nagy összegeket fog keresni, csalódott, mert a más fogyasztók vásárlásai (cashback) csak 0,5% -át tette ki a bevételeknek. A visszatérítések sem voltak biztosítva, mert igaz, hogy a kedvezményt egy vásárlás után kapták, de nem mondták el, hogy a diszkontált ár nem a legjobb volt erre a termékre.

    A Hatóság megvizsgálta a Lyoness promóciós rendszer jellemzőinek, feltételeinek és feltételeinek megtévesztő módjait, az internetes oldalakon és azt találta, hogy a promóciós eseményeken nem megfelelően mutatták be a szempontokat, valamint a weboldalakon található lényeges információk hiánya, a távértékesítés iránti kérelmek, mint például a panaszok feldolgozásának és az elállási jognak a feltételei nem voltak biztosítva.

    A számos bizonyíték fényében a Hatóság 3.2 millió eurós pénzbüntetéssel sújtja a Lyonesst.

    Ide kattintva olvasható a hatósági eljárás.

    Valószínűleg a piramis rendszer jellegéből adódóan a Lyoness-be a befektetett pénzek nagy százalékát kifizette a korábbi befektetőknek, ezért a károsultak kártalanítása nehéz folyamat lesz. Elképzelhető, hogy a Lyoness figyelmen kívül hagyja az igényeket, és megköveteli az károsultaktól, hogy folytassák a jogi lépéseket az ügyükkel kapcsolatban.

    MLMfigyelő megjegyzés: 

    Legyünk óvatosak a vásárlói közösségekkel, amelyekben előre megvásároltatják velünk a fogyasztásunkat, mert a legtöbbje egy bújtatott piramisjáték és az ilyen jellegű cégek tiszavirág életűek. Érdemes megvizsgálni a Kifizetési tervüket is, mert ha valamilyen mátrix rendszert kapcsolnak hozzá, akkor nagy az esélye annak, hogy elveszítjük a pénzünket. Ezzel kapcsolatban figyelmedbe ajánlom a „Minden amit az MLM kompenzációs / kifizetési tervekről tudni érdemes” 82. oldalas e-book kiadványt, amit a ha egy picit lejjebb görgetsz le is tölthetsz.

     

    Szólj hozzá Facebookal

    Pin It on Pinterest