Jungné Kovács Krisztina – FLAVON – Smaragd Elnökségi Klubtag

Mottó: „Az aerodinamika törvényei szerint a dongó felépítése, alakja és arányai miatt alkalmatlan a repülésre. Mivel azonban a dongónak erről fogalma sincs, ezért vidáman repül.”

Tulajdonképpen az én történetem is úgy indult, mint a „tudatlan dongóé”, hiszen fogalmam sem volt arról 19 évvel ezelőtt, hogy mi az a hálózatépítés, és persze arról sem, hogy még mennyi tanulás vár rám ebben a szakmában. Egyszerűen csak „beléptem”, és máris egy új világ kapuja tárult fel előttem. Egy új, szabadabb, gazdagabb és egészségesebb világé.

Szerencsésnek érzem magam, hiszen a családom tagjai mindenben mellettem állnak, az első pillanattól kezdve rendszeresen fogyasztják a Flavon Max termékeket, és családi vállalkozásként is elfogadták ezt az üzletet. Nap, mint nap folyamatosan támogatják a munkámat, lehetővé teszik és elősegítik, hogy örömmel és lelkesedéssel adhassam tovább a Flavon üzenetét.

Sokan és sokszor kérdezték meg már tőlem, hogy számomra mi jelenti az igazi sikert. Nos, a válaszom nagyon egyszerű, hiszen a valódi sikert nem a pénz, és nem a jelvények jelentik, hanem azok a barátok, akik bíznak bennünk, akikkel együtt dolgozhatunk.

Forrás

Jungné Kovács Krisztina Youtube videói:

 

Szólj hozzá Facebookal

Pin It on Pinterest