A Magyarországon jelen lévő MLM cégek adóbevallásai alapján készült lista, melyben a belföldi nettó értékesítés adatai láthatóak.

    Elkezdtek érkezni az adóbevallások adatai, ezért az idei nettó forgalom alapján lévő listánk is lassan elkészül. A listában csak a belföldi nettó értékesítés számít bele, azaz azt a forgalmat számoljuk, amit Magyarországon adtak el a cégek. A legtöbb vállalat Magyarországról látja el Kelet-Európát áruval, de a külföldi értékesítés nem szerepel a forgalomban, hiszen arra vagyunk kíváncsiak, hogy itthon mire voltak képesek az elmúlt évben.  Egyes MLM / Direkt értékesítő cégek adatai még nem érhetőek el, így a 2017-es forgalmi adatai alapján kerültek addig elhelyezésre, amíg nem kerülnek be a nyilvános adatbázisba.

    Az első helyen ebben az évben is az Avon maradt a 14 milliárd 245 millió forintos Magyarországi forgalmával, ami 1%-al több az előző évhez képest.

    A második helyet a Forever Living Products érte el, ami két helyet is előrelépett a tavalyi helyezésükhöz képest. Százalékban 18%-os plusszal zárták az évet. A forintosított legnagyobb forgalom növekedés náluk volt tapasztalható, hiszen 829 millió forintos növekedést értek el a 2017-es forgalomhoz képest, ezzel 5 milliárd 343 millió 807 ezer forinttal zárták 2018-at.

    A dobogó harmadik fokára az AmWay állhatott fel, ezzel megőrizve az előző éves helyezésüket. 9%-al nagyobb forgalmat értek el 2017-hez képest, ami 410 millió 785 ezer forintos növekedést jelent.

    Az Oriflame két hellyel hátrébb csúszott és az egyik legnagyobb mínusszal zárta az évet, hiszen -27%-al kevesebb forgalmuk lett 2017-hez képest, ami 1 milliárd 439 millió 614 ezer forintos nettó értékesítés csökkenést jelent.

    Az Ökonet két helyet is előrelépett a listán, hiszen 300 millió forinttal növelték 2018-ban az eladási számaikat, ezzel 15%-os pluszban zárták az évet.

    A NuSkin egy hellyel hátrébb került a listán, de tulajdonképpen szinte forintra pontosan ugyanolyan forgalommal zárták 2018-at, ami 2 milliárd 241 millió 738 ezer forint volt. Igazából ez jó hír nekik, hiszen több nagy disztribútor kiválása után is megtudták tartani a forgalmukat.

    A Zepter -7%-al zárta az évet, ami 142 millió forinttal kevesebb forgalmat jelent 2017-hez képest.

    A Tupperware adatai még nem elérhetőek, ezért a 2017-es forgalom alapján kerültek a listába, de frissítjük a helyezéseket, ha látjuk az eredményeket.

    A Sunrider forgalma nem változott, ők is szinte forintra pontosan 687 millió 908 ezer forinttal zárták az évet.

    A TOP10-be még a GNLD fért be a 637 millió 763 ezer forintos forgalmával, ami 3%-os növekedést jelent az előző évhez képest.

    A TOP10-en kívüli cégek közül a Rain +1%-al, a Flavon Group +6%-al, a Morinda +18%-al, a Herbalife +13%-al, a NICS +75%-al és a Network-Positeam +22%-al zárta az évet.

    A TIENS -3%-al 188 millió forint zárta 2018-at.

    A Lavylites a tavalyi évben is szabadon zuhant tovább, aminek köszönhetően mínusz 29%-al zárta az évet és az elmúlt 2 évben a forgalma több mint az 50%-át veszítette el.

    A Gano Excel -25%-al és minimális 19 milliós forgalommal végzett az utolsó helyek egyikén.

    Újként először szerepel a listán az Innofit-Team wellness termékeket forgalmazó cég, ami a tavalyi, indulásának az évében 30 millió 402 ezer forintos forgalmat ért el Magyarországon.

     

    A 2018-as év TOP3 legnagyobb növekedése millió forintban

    1. Forever Living Products

    2. AmWay

    3. Ökonet

    A 2018-as év TOP3 legnagyobb növekedése százalékban

    • NICS 75% 75%
    • Network-Positeam 22% 22%
    • Forever Living Products 18% 18%
    • Morinda 18% 18%

    A 2018-as év TOP3 legnagyobb csökkenése millió forintban

    1. Oriflame

    2. Zepter

    3. Zepter

    A 2018-as év TOP3 legnagyobb csökkenése százalékban

    • Oriflame 27% 27%
    • Gano Excel 25% 25%
    • Zepter 7% 7%

    018. MLM cégek nettó érékesítési adatai Magyarországon – TOP 24 lista

    Cégnév 2016 Forgalom (nettó Ft)2017 Forgalom (nettó Ft)2018 Forgalom (nettó Ft)VáltozásOrszág
    1.Avon13 847 600 00014 172 890 00014 245 451 0001%HU
    2.Forever Living4 214 688 0004 514 181 0005 343 807 00018%HU^2
    3.Amway4 915 885 0004 539 264 0004 950 049 0009%HU
    4.Oriflame5 222 825 0005 296 889 0003 857 275 000-27%HUˇ2
    5.Ökonet1 922 706 0002 042 064 0002 346 027 00015%HU^2
    6.NuSkin1 787 028 0002 241 369 0002 241 738 0000%HUˇ1
    7.Zepter2 205 779 0002 149 783 0002 007 883 000-7%HUˇ1
    8.Tupperware846 197 000934 257 000N.A.0%HU
    9.Sunrider672 362 000689 492 000687 908 0000%HU

    10.GNLD618 119 000619 180 000637 763 0003%HU
    11.Lavylites586 056 000342 121 000628 826 00082%HU
    12.DXN574 868 000596 363 000562 174 000-6%HU
    13.Rain551 534 000473 888 000477 285 0001%HU
    14.Flavon Group437 689 000427 027 000453 943 0006%HU
    15.Morinda310 420 000380 329 000447 165 00018%HU^1
    16.Herbalife352 113 000352 902 000397 515 00013%HU^1
    17.LR Health & Beauty321 331 000387 462 000N.A.0%HU
    18.NICS74 642 000215 859 000377 241 00075%HU^1
    19.Tiens289 871 000194 815 000188 569 000-3%HU
    20.NETWORK-POSITEAM220 678 000100 698 000123 018 00022%HU
    21.Innofit-Team30 402 0000%HUÚJ
    22.Gano Excel42 059 00026 400 00019 700 000-25%HU
    23.FM Group159 169 00030 271 000N.A.

    Forrás: Cégjegyzék

    Szólj hozzá Facebookal

    Pin It on Pinterest