A doTERRA támogatja a COVID-19 elleni küzdelemben résztvevő egészségügyi dolgozókat

Szerző: | 2020. április 22. | DoTerra, MLM hírek

Április 8- tól kezdve a doTERRA a Rose Lotion és a Shea Butter eladásából származó összes bevételt az egészségügyben dolgozó szervezeteknek adományozza.

Ezalatt az idő alatt 250 ezer dollár gyűlt össze, amit a cég megháromszorozott és így 750 ezer dollár adomány jutott a támogató alapítványhoz, amiből sebészeti maszkokat, kesztyűket, fertőtlenítőszereket és más támogatási elemeket vásároltak, hogy azokat eljuttassák az ápolók, orvosok és elsősegélynyújtók számára. Több mint 15 000 készletet küldenek ki a frontvonalban dolgozó emberek számára az Egyesült Államokban és Kanadában .

„Megdöbbentünk, hogy az élet különböző területein élő emberek hogyan kovácsolódnak össze ebben a nehéz időszakban, hogy segítsenek egymásnak” – mondta Mark Wolfert , a doTERRA alapító ügyvezetője. „A Match x3 kampány csak egyike annak, ahogyan a doTERRA elkötelezte magát ezen a területen. Részt veszünk egy, a házi maszk készítésére irányuló kezdeményezésben a Days for Girls International szervezeten keresztül, és a közelmúltban elindítottuk a #EngageInGood mozgalmat, hogy a világot kreatív módon támogassuk. A doTERRA megtiszteltve érzi magát, hogy elismerheti és támogathatja azokat az embereket, akik a frontvonalban dolgoznak. Hálásak vagyunk a szolgálatukért!”

A frontvonalat támogató készleteket a doTERRA Healing Hands Alapítvány önkéntesei állítják össze, és szükség szerint és kérésre terjesztik azokat. A doTERRA Healing Hands Alapítvány adományainak a száz százaléka közvetlenül a segélyekbe kerül.

Szólj hozzá Facebookal
Ingyenes útmutató · 5 Szabály

Belevágnál egy üzleti lehetőségbe? Előbb tedd próbára ezzel az 5 kérdéssel.

Nap mint nap olvasol cégekről, rangokról és ígéretekről — de honnan tudod, melyik komoly, és melyik csak jól hangzik? Én 20 éve figyelem ezt az ipart, és az évek alatt kikristályosodott egy egyszerű szűrő: 5 kérdés, amit bármelyik lehetőségre ráteszel, mielőtt akár egy percet vagy egy forintot beletennél.

  • A kemény igazság, amiről a legtöbben hallgatnak (a 98/2% szabály)
  • 5 szűrőkérdés + pontozó — kész checklist bármelyik céghez
  • 20 év tapasztalatból, magyar szemmel — nem rábeszélés, hanem valódi szűrő

Töltsd le ingyen, és soha többé ne ugorj fejest ismeretlen vízbe:

Ingyenes · azonnal e-mailben · bármikor leiratkozhatsz

Ebben a cikkben

Megosztás

Friss figyelmeztetések

Pénzügyi piramisjáték figyelmeztetés a Myinsider.club ellen

A Myinsider.club, Insider Club, CRYPTOINSIDER CLUB pénzügyi piramisjáték figyelmeztetést kapott Oroszországtól. Az Oroszországi Központi Bank figyelmeztetése szerint a Myinsider.club, Insider Club, CRYPTOINSIDER CLUB „egy pénzügyi piramisjáték jeleit” mutatja....

Pénzügyi piramisjáték figyelmeztetés a MaVie Global ellen

A Mavie Global piramisjáték figyelmeztetést kapott Oroszországtól. Az Oroszországi Központi Bank június 26-i figyelmeztetése szerint a MaVie Global „egy pénzügyi piramisjáték jeleit” mutatja. A Mavie Global korábban figyelmeztetést kapott már Kanadából és Új-Zélandról...

5 millió dollár nyomravezetői díj Ruja Ignatova-ért

Az FBI 5 millió dollárra emelte a nyomravezetői díjat Ruja Ignatova-ért, ha valaki rendelkezik a letartóztatásához vezető információval. A bolgár és az amerikai hatóságok közös nyilatkozatban közölték, hogy a Bolgár Ügyészség vádat emel Ruja Ignatova ellen. A Bíróság...

További friss cikkek