A Közvetlen Értékesítők Szövetségének Világszervezete (WFDSA) közzétette a 2021-es évre vonatkozó forgalmi eredményeket.
A Közvetlen Értékesítők Szövetségének Világszervezetét (WFDSA)1978-ban 12 cég részvételével alapították, amely több mint 170 országban és több mint 60 regionális és helyi közvetlen értékesítési szervezeten keresztül képviseli a világ közvetlen értékesítési iparágát. A WFDSA küldetése, hogy megértést és támogatást teremtsen a közvetlen értékesítés számára világszerte. A Szövetség legfontosabb célkitűzése az etikus magatartás legmagasabb szintű elérése a globális piacon, elősegítve az érdekképviseletet azáltal, hogy partneri viszonyban áll a világ kormányzati, fogyasztói és tudományos vezetőivel, erősíti a nemzeti közvetlen eladási szövetségek irányítását, és elősegíti a közvetlen értékesítés integrációját és összehangolását.
Az értékesítési adatok nem tartalmazzák az általános forgalmi adót. A lábjegyzet kivételével az értékesítés és a független képviselők adatai az egész iparágra vonatkoznak. Az értékesítési adatok az Egyesült Államok állandó pénznemében dollárban, a 2021-es értéknek megfelelően vannak bemutatva, ezzel zárva ki a devizák változó értékeit, amivel az összehasonlíthatóságot biztosítják. A WFDSA a Nemzetközi Valutaalap átlagos éves átváltási árfolyamait használja az adatok helyi pénznemről a közös pénznemre, USA dollárra történő átszámítására.
Minden évben a WFDSA összegzi a tagjai által közölt adatokat, amelyből tiszta képet kaphatunk iparágunk statisztikáiból.
WFDSA 2021-es adatai a következőek
A cégek 2020-ban 2,3%-os átlag forgalom növekedéssel zárták az évet, ami 183,3 milliárd dollárt jelentett. Ezt a forgalmat tovább tudták növelni 2021-ben és 186,1 milliárd dollárt forgalmaztak, ami 1,5%-os forgalom növekedést jelent az előző évhez képest.
Kína nélkül folyamatos növekedést tapasztalhatunk a világpiacon, ami az elmúlt 2018-2021 között átlagosan 3,8%-ot jelentett évente. A következő adatokból jól látható, hogy a kínai piac problémái még nem oldódtak meg, ez annak köszönhető, hogy a kínai piacra más szabályok vonatkoznak egy Network Marketing cég esetében, mint a nyugati országokban. Az esetek legnagyobb százalékában teljesen más kifizetési tervvel működnek ott a cégek. A kínai fellépésnek köszönhetően további 12,5%-os forgalom csökkenéssel 17,9 milliárd dolláros forgalommal zártak itt a cégek. 2018-as 35 milliárd dolláros éves forgalom óta kormányzati nyomásra a kínai piac elvesztette forgalma 50%-át.
Az ázsiai és csendes-óceáni régió forgalma tovább csökkent 2,2%-al, amiben Kína 12,5%-al, Új Zéland 19,6%-al, Indonézia 6,8%-al, Fülöp szigetek és Japán 5-5%-al, valamint Thaiföld 7,9%-al vette ki a részét.
India elképesztő növekedése 7,7%-al tovább folytatódik, ami mellé Vietnám 14,2%-al, Szingapúr 14%-al és Tajvan 4%-al zárkózott fel.
A régióban 74 millió 527 ezer tagja van a cégeknek, ami 5 millió fővel több mint 2020-ban. A legtöbben Indonéziában 17 millió 240 ezren, Indiában és Thaiföldön 11 millióan vannak regisztrálva.
Afrika és Közel-Kelet 1,781 milliárd dollárral vette ki a részét a globális forgalomból, ami 10%-os csökkenés az előző évhez képest. A legnagyobb növekedést az Egyesült Arab Emirátusokban 53,9%-al érték el a cégek.
Izrael 20%-os csökkenéssel zárta az évet.
A régióban 5 millió 484 ezer ember volt regisztrálva, ami 1 millióval kevesebb mint 2020-ban.
Közép és Dél-Amerikában a tavalyi évben 3,5%-al 14,896 milliárd dollárra nőtt a forgalom.
Argentína tovább szárnyal és 50,1%-os forgalomnövekedéssel 1,636 milliárd dollárra növelte az értékesítést, annak ellenére, hogy jelentős inflációs hatással küzdöttek.
Mexikóban 3,5%-os növekedés volt tapasztalható, ezzel 5,788 milliárd dolláros forgalmat elérve. Peru 22,4%-os, Kolumbia 25,6%-os plusszal zárta 2021-es évet.
Brazília 10,0%-os csökkenéssel 7,048 milliárd dolláron zárt.
Közép és Dél-Amerikában jelenleg 14,896 millió embert tartanak nyilván a cégek 2021-ben.
Észak-Amerikában 5,9%-os növekedéssel 45,969 milliárdos forgalommal zártak a cégek.
Kanadában számottevően nem változott a forgalom, ezért 3,299 milliárd dolláron zártak a cégek.
Az Egyesül Államok 45,969 milliárd dolláros forgalmat ért el, ami 5,9%-os forgalomnövekedést jelent. A hivatalos statisztikán jól láthatjuk, hogy a közel 100 éves múltra visszatekintő USA piacon 2018 és 2021 között átlag 6,5%-os éves növekedés volt. Sőt kicsivel több mint 10 éves távlatban a forgalom a 28,6 milliárd (10700 milliárd Ft) dollárról 45,969 milliárd (17280 milliárd Ft) dollárra növekdett, egy olyan piacon, ahol régóta jelen vannak a cégek.
Észak-Amerikában jelenleg 17,538 millió regisztrált taggal rendelkeznek a cégek.
Az Egyesül Államok statisztikájáról bővebben a következő cikkünkben olvashatsz:
Európa 2,8%-os forgalomnövekedéssel 38,408 milliárd dolláros éves forgalommal zárta 2021-et.
8 országban csökkent és 27 országban növekedett a forgalom.
A piacvezető Németország 1,9%-os növekedéssel 18.959 milliárd dolláron zárta a 2021-es évet.
A második helyen lévő Franciaországban 5,419 milliárd dollár értékben vásároltak az emberek termékeket, ezzel 2%-os növekedést értek el.
A harmadik helyen lévő Olaszország 6,4%-os plusszal zárt, ami 3,126 milliárd dolláros forgalmat jelentett.
Oroszország a negyedik helyen 4%-os csökkenéssel és 2,040 milliárd dolláros forgalommal zárta 2021-et.
Anglia és Lengyelország tudott még a milliárdos forgalmú elit klubba kerülni. Lengyelország 1,277 milliárd dolláros forgalommal és 10,4%-os növekedéssel, Anglia 1,165 milliárd dolláros forgalommal és 3,1%-os növekedéssel zárta 2021-et.
A magyar piacon (amiről a cikk legvégén külön bekezdésben olvashatsz) 8,3%-os növekedéssel 230 millió dollárral, azaz 86,7 milliárd forintos éves eladással zártak a cégek.
128,1 millió ember a Network Marketing iparágban
2021-ben 2,1%-os növekedés figyelhető meg a regisztrált tagok tekintetében 2020-hoz képest, ezzel 128,1 millió embert tartottak nyilván a cégek. A nemek eloszlási aránya 74 % nő és 26% férfi a cégeknél.
- A legtöbbet eladott termékek a Wellness kategóriába tartoznak: 34,8%
- Kozmetika és testápolás következik: 24,5%
- Háztartási cikkek és tartós anyagok: 16%
- Ruházat és Kiegészítők: 4,5%
- Pénzügyi Szolgáltatások: 4%
- Könyvek, játékok, írószerek: 3,2%
- Lakás kiegészítők: 2,9%
- Élelmiszerek és italok: 2,8%
- Segédanyagok: 1,5%
- Egyebek: 3,7%
Magyarország számokban
Magyarországon a forgalom 8,3%-al növekedett 2020-hoz képest és elérte a 230 millió dollárt, azaz 86,7 milliárd forintos éves eladással zártak a cégek.
Itthon jelenleg 478922 regisztrált taggal rendelkeznek a cégek, ami kis mértékű csökkenés az előző véhze képest. A nemek eloszlása 63% nő és 27% férfi. A legkeresettebb termékkategóriák a wellness termékek voltak 57%-al, amelyet a kozmetika és testápolás követ 20%-os aránnyal.
A 2021-es forgalmi adatai a Magyarországon adózó Network Marketing cégeknek
Cégnév | 2019 Forgalom (nettó Ft) | 2020 Forgalom (nettó Ft) | 2021 Forgalom (nettó Ft) | Változás | |
1. | Avon | 14 016 216 000 Ft | 12 781 612 000 Ft | 12 781 612 000 Ft | 0% |
2. | Forever Living | 6 007 916 000 Ft | 7 522 647 000 Ft | 6 801 827 000 Ft | -10% |
3. | Amway | 5 268 333 000 Ft | 5 828 790 000 Ft | 5 422 715 000 Ft | -7% |
4. | Ökonet | 2 833 350 000 Ft | 4 525 796 000 Ft | 5 353 792 000 Ft | 18% |
5. | Oriflame | 3 680 696 000 Ft | 3 533 945 000 Ft | 3 533 945 000 Ft | 0% |
6. | HLBS | 2 279 760 000 Ft | 3 194 622 000 Ft | 3 194 622 000 Ft | 0% |
7. | NuSkin | 1 997 852 000 Ft | 2 474 282 000 Ft | 2 722 422 000 Ft | 10% |
8. | Zepter | 1 990 753 000 Ft | 2 103 143 000 Ft | 2 175 725 000 Ft | 3% |
9. | LR Health & Beauty | 815 162 000 Ft | 1 322 307 000 Ft | 1 704 190 000 Ft | 29% |
10. | Életfa Program | 688 396 000 Ft | 872 621 000 Ft | 816 360 000 Ft | -6% |
11. | GNLD / NeoLife | 674 100 000 Ft | 802 552 000 Ft | 789 119 000 Ft | -2% |
12. | NICS | 614 432 000 Ft | 783 274 000 Ft | 788 916 000 Ft | 1% |
13. | Herbalife | 631 043 000 Ft | 792 791 000 Ft | 760 541 000 Ft | -4% |
14. | Sunrider | 697 581 000 Ft | 729 225 000 Ft | 708 101 000 Ft | -3% |
15. | DXN | 591 244 000 Ft | 637 188 000 Ft | 607 597 000 Ft | -5% |
16. | doTERRA | 583 246 000 Ft | 583 246 000 Ft | 0% | |
17. | Flavon Group | 513 996 000 Ft | 610 678 000 Ft | 550 916 000 Ft | -10% |
18. | Morinda | 479 435 000 Ft | 479 435 000 Ft | 419 761 000 Ft | -12% |
19. | Metabond | 586 825 000 Ft | 503 661 000 Ft | 401 367 000 Ft | -20% |
20. | Rain | 337 388 000 Ft | 337 388 000 Ft | 337 388 000 Ft | 0% |
21. | Biyovis Hungary | 136 297 000 Ft | 329 860 000 Ft | 329 860 000 Ft | 0% |
22. | Coral Club | 87 984 000 Ft | 170 598 000 Ft | 302 093 000 Ft | 77% |
23. | Tiens | 178 958 000 Ft | 201 254 000 Ft | 182 735 000 Ft | -9% |
24. | Innofit-Team | 129 642 000 Ft | 155 829 000 Ft | 165 604 000 Ft | 6% |
25. | Lavylites | 412 600 000 Ft | 157 877 000 Ft | 157 877 000 Ft | 0% |
26. | Kyäni | 87 651 000 Ft | 100 559 000 Ft | 85 459 000 Ft | -15% |
27. | NETWORK-POSITEAM | 75 715 000 Ft | 63 291 000 Ft | 63 291 000 Ft | 0% |
28. | Gano Excel | 20 445 000 Ft | 20 400 000 Ft | 21 900 000 Ft | 7% |
29. | PM-International | 16 066 000 Ft | 11 776 000 Ft | -27% |
Bővebben a forgalmi adatokról ebben a cikkünkben olvashatsz: