2019. november 13-án az Osztrák Pénzpiaci Hatóság megállapította, hogy a Wantage One nem jogosult engedélyköteles banki ügyletek végrehajtására Ausztriában. Ezért a szolgáltató nem fogadhat el harmadik féltől származó pénzeszközöket kezelésre vagy letétként. A hivatalos FMA közlemény IDE KATTINTVA OLVASHATÓ.

    A Wantage One Magyarországon is megjelent és olyan emberek kezdték el a terjesztését hálózati marketing formában, akik előtte már számtalan az illegalitás határát súroló vagy túllépő cégben vettek részt. Olyan alattomos emberek álltak a cég élére, akik az elmúlt 10 évben a SiteTalk, Botanoo, Ausante, Emgoldex vagy éppen a OneCoin csalás szószólói voltak, ezzel több milliárd forinttal károsítva meg több ezer embert, miközben ők milliós, 10 milliós vagy akár 100 milliós nagyságrendű jutalékra tettek szert.

    A cég vezetésében is számtalan kétes alakot lehet felfedezni.

    Nézzük meg röviden a Wanteg One céget.

    Wantage One cégről röviden  

    A Wantage One kriptó befektetéseket és ezeken keresztül gyors és biztonságos meggazdagodást kínál. Aki 200 eurót fektet be, annak heti 0,3 százalékos növekedést ígér a cég, az 5000 eurós befektetés már másfél százalék a bevétel, tízezer euró felett pedig 1,8 százalék, itt már csak az változik, hogy mennyi nyereség kifizetését garantálják. A befizetett összeg hatvan százalékát bitcoinban, negyven százalékát a Likquid nevű kriptó pénzben tárolják. (Nem összekeverendő a KPMG 2018-as fintech top 100 listájára is felkerülő Liquiddel.) Ezek mellett még van affiliate rendszer, ami az újabb befektetők beszervezése esetén fizet további összegeket.

    Az álom, amit egyedül álmodsz, csak egy álom marad. Az álom, amit együtt álmodunk, valósággá válik.

    Ezzel az idézettel kezdődik az a toborzó anyag, amit az azóta felvásárolt Crowdbridge (CBG), magát közösségi startup vállalatnak nevező cég befektetőket keresett. Az idézet Hans Pasveertől, a CBG igazgatójától származik. A CBG-t a Wellmont Capital Group vásárolta fel, amely vagyonkezelési és privátbanki szolgáltatásokat folytat a honlapja alapján. A Wellmont korábban már magába olvasztott más, hasonló cégeket is. (Ilyen például az IQ Legacy, ami egy bukott pilótajáték volt, erről ebben a cikkben írtunk)

    A Wantage One-nal újabb név is megjelenik, a cég vezérigazgatójaként Anthony Norman van feltüntetve. De akár Normanra, akár Pasveerre keresünk rá, csak átalakuló, egymásba olvadó, behatárolhatatlan pénzügyi tevékenységgel foglalkozó cégeket találunk. A cégek tevékenységéről nem születnek újságcikkek, a sikeresnek mondott pénzemberek nem adnak interjúkat. Az egyetlen kivétel a BehindMLM blog bejegyzése, amely Norman korábbi piramisjáték-szerű vállalkozásait sorolja fel, megjegyezve, hogy a legújabb üzlete a Wantage One.

    Nincs kockázatmentes befektetés

    Minden befektetésnél kockázati szintet érdemes számolni. Ez azt jelenti, hogy meg kell vizsgálni az adott céget. Milyen biztosítékokkal rendelkeznek? A tőkét hogyan mozgatják? Kik a tulajdonosai? Hiszen a pár év alatt megkeresett, félre rakott tőkénket azért csak nem szeretnénk egyik pillanatról a másikra elveszíteni. Pénzügyi szempontok alapján három csoportra oszthatóak a befektetések: alacsony-, közepes- és magas kockázatú termékekről beszélhetünk. Mondjuk egy állampapír alacsony kockázatú termék, egy kötvény már közepes kockázatú lehet, még a FOREX egy magas kockázatú terület.

    A FOREX piacról sokan hallottak már, lehet sokan próbálták már és az emberek 99%-a csak pénzt veszített ezen a területen. Rengeteg pénzügyi engedéllyel rendelkező bróker cég tevékenykedik a FOREX piacon és nyújt szolgáltatásokat, kereskedő (pl.: metatrader) platformokat az emberek számára. A bróker cégnél ahol dolgoztam az volt a statisztika, hogy az ember 90%-a 3 hónapon belül nullázta a számláját és 1 év elteltével kevesebb mint 1% tudott profitot felmutatni. 1000 emberből 3 volt az aki nagyobb nyereséget ért el 1 év elteltével.

    Ezt azért írom ide, mert a kripto piac még ennél is durvább, maga a vadnyugat. Olyan cégek, olyan kereskedők dolgoznak rajta, akik semmilyen pénzügyi engedéllyel nem rendelkeznek. Nyilván van egy közös cél, hogy a kriptoból legyen valami, de jelen pillanatban senki nem tudja mi lesz belőle, mivé fog alakulni, hogyan tudjuk a hétköznapi életben használni. Aki mást mond, vagy mást sugall az hazudik!

    A kriptovalutáknak pedig egyáltalán nincs szüksége MLM cégekre! Ezt az elmúlt évek be is bizonyították, hiszen az összes MLM-ben bevezetett kriptovaluta cég bedőlt és eltüntette a befektetők összes pénzét! 

    Kriptovaluták az MLM-ben a meggazdagodás új forrása vagy a csalás melegágya? címmel erről írtunk is az MLM figyelő hasábjain.

    A Wantage One azt írja a bemutatójában, hogy A tőke 100%-al kereskedik.”

    Mit jelent ez a számunkra?

    Egyszerűen azt, hogy ez egy 100 százalék kockázatú termék! Bármikor elégethetjük a befizetett pénzünk 100%-át! 

    Ezért ide maximum annyi pénzt rakjunk aminek a részben vagy egészben való elvesztése nem fáj a számunkra!

    Mindig azt mondtam egy ügyfélnek, hogy ha azt a pénzt amit egy ilyen helyre befizetsz ide kirakjuk az asztalra és öngyújtóval meggyújtjuk és az fáj a számodra, akkor túl sokat fektetsz be ide, ez nem neked való! 

    Továbbá a Wantage One nem rendelkezik Magyarországon pénzügyi engedéllyel, ezért nem is jogosult ilyen típusú szolgáltatásra hazánkban! Az ügynöki hálózat ezzel törvényt sért és bárki megbüntethető ha befektetésnek ajánlja a terméket!

    A cikk elején írtuk is, hogy az Osztrák Pénzpiaci Hatóság megállapította, hogy a Wantage One nem jogosult engedélyköteles banki ügyletek végrehajtására Ausztriában. Ezért a szolgáltató nem fogadhat el harmadik féltől származó pénzeszközöket kezelésre vagy letétként. A hivatalos FMA közlemény IDE KATTINTVA OLVASHATÓ.

    Ez igaz Magyarországra is! Egyenlőre az MNB még nem adott ki figyelmeztetést a cégre, de szerintem ez csak idő kérdése!

    Kriptobefektetésre hivatkozó, ám valójában piramisjátékot építő konstrukciókról az MNB sajtószóvivő a következőket mondta:

    Az MNB piacfelügyeleti tapasztalatai szerint e konstrukcióknál a kriptovalutáknak valójában nincs szerepe, vagy az elenyészően csekély. E kockázatok miatt jelentős az esély, hogy a befektetők végleg elveszthetik befektetett tőkéjük egy részét vagy egészét. …. A rendszerbe magas hozamokat ígérve szerveznek az interneten keresztül új belépőket oly módon, hogy utóbbiak befizetéseiből a korábban csatlakozottaknak (akiknek így erőteljes anyagi érdeke a marketing és a toborzás) jutalékot fizetnek.

    Források:

     

    Szólj hozzá Facebookal

    Pin It on Pinterest