A Lyoness felszámolás alatt áll Európában

Szerző: | 2023. október 28. | lyoness, MLM hírek

Richard Meixner október 24-i sajtóközleménye szerint, aki a Lyoness Olaszország ügyvezető igazgatója a Lyoness csődöt jelentett Európában.

Fizetésképtelenségi eljárás indult a Lyoness International AG és a Lyoness Europe AG ellen, melyek hivatalos központja a svájci Buchsban található.

A csőd okának a „világjárvány, energiaválság és infláció” jelölték meg.

A fizetésképtelenségi eljárás a Lyoness International AG és a Lyoness Europe AG cégeket érinti és az állítás szerint kizárólag erre a két társaságra vonatkozik.

Christopher Thomson, a Lyoness International AG és a Lyoness Europe AG igazgatótanácsának elnöke elmondta:

„Az elmúlt néhány évben a világjárvány, az energiaválság és az infláció mély nyomokat hagyott cégünkben. Sajnálatos módon a vezetőség már nem látja magát abban a helyzetben, hogy a Lyoness International AG és a Lyoness Europe AG jelenlegi formájában továbbra is működjön.”

A közleményből nem derül ki, hogy az egyes országokban található leányvállalatok fizetőképesekek maradnak-e, vagy az egész Lyoness csődbe megy.

A véleményem szerint érdemes minél előbb a cégből kivonni azokat a pénzeket, amelyek felett rendelkezünk és ki tudjuk utalni magunknak. Semmi biztosíték nincs arra, hogy hosszebb idő elteltével egy ilyen csődeljárás során még bármilyen összeghez hozzá tudunk jutni.

A www.moneyhouse.com oldalon található információ alatt azt láthatjuk, hogy a felszámolás már elkezdődött.

Lyoness Suisse GmbH felszámolás alatt

Lyoness Suisse GmbH felszámolás alatt

Az mlmfigyelőn már írtunk arról, hogy hatalmas, 50%-os forgalomcsökkenés volt a Lyoness-nél 2022-ben.

A Lyconet (régebben Lyoness) forgalma 50%-al csökkent 2022-ben

Több cikkben is felhívtuk a figyelmet arra tényre, hogy számos ország piramisjátéknak minősítette a céget és több millió eurós pénzbirságot szabtak ki rájuk.

A Lyonesst piramis játéknak minősítették Lengyelországban

Piramisjáték szervezése miatt büntették meg a Lyoness-t

Oroszország piramisjáték figyelmeztetést adott ki a Lyconet / Lyoness cégre

Az is kiderült, hogy a Hubert Freidl hamisan állította cégéről a myWorld / Lyoness vásárlói közösségről, hogy a Deloitte több mint 1 milliárd dollárra értékelte a vállalatot. Hubert Freidl ezt a cég IPO részvénybevezetéssel kapcsolatban említette és a bemutatók alkalmával olyan dolgok hangzottak el mint például: „most alacsonyabb áron lehet hozzájutni a részvényekhez” , „20-30 hónap múlva a sokszorást fogja érni a részvény”. Ebből a folyamatból azóta sem lett semmi, sőt a  Deloitte kijelentette, hogy myWorld / Lyoness és Hubert Friedl visszaéltek logójukkal.

A Deloitte cáfolja Hubert Freidl állítását a myWorld/Lyoness értékéről

Szólj hozzá Facebookal

Ebben a cikkben

Megosztás

Friss figyelmeztetések

Pénzügyi piramisjáték figyelmeztetés a Myinsider.club ellen

A Myinsider.club, Insider Club, CRYPTOINSIDER CLUB pénzügyi piramisjáték figyelmeztetést kapott Oroszországtól. Az Oroszországi Központi Bank figyelmeztetése szerint a Myinsider.club, Insider Club, CRYPTOINSIDER CLUB „egy pénzügyi piramisjáték jeleit” mutatja....

További friss cikkek