New Age Beverage / Morinda

    1996-ban a Morinda indította el a super juice iparágat a Tahitian Noni Juice bemutatásával, és ezzel több milliárdos üzletet dobott piacra gyakorlatilag egyik napról a másikra.
    A Morindánál termékfejlesztési törekvéseinket egy általános filozófia vezérli: a világ legjobb és leghatékonyabb összetevőit felkutatni, hogy belőlük világszínvonalú termékeket állíthassunk elő, melyek javítják az életminőséget.

    Ezen felfedezések sorozata a noni gyümölccsel kezdődött. Erre alapozva világszerte kiterjesztettük a legkiválóbb összetevőkre irányuló kutatásainkat, hogy olyan termékeket fejlesszünk, melyek az élet minden fontos területén segíteni tudnak, legyen szó öregedésről, testápolásról, sportolói teljesítményről, vagy bármi másról!

    Küldetésünket úgy határoztuk meg, hogy fogyasztóinknak a teljes szabadság érzését nyújtsuk azáltal, hogy megteremtjük az egészséghez és a jó megjelenéshez vezető utat, illetve egy lehetőséget a pénzügyi függetlenségre.

    2018-ban olvadtunk össze a New Age Beverages-zel, és váltunk a NASDAQ-on jegyzett vállalattá. Célunk, hogy a világ vezető, egészséges italokat forgalmazó és egészséges életmód cégévé váljunk.

    ISMERTETŐ

    ForgalomRanglista helyezés
    $200 millióN.A.

    Magyarországi forgalom: 479 millió forint (teljes lista ide kattintva olvasható)

    Ország: USA

    Értékesítési forma: Személytől személyig

    Kompenzációs rendszer: Multi-Level / Több-szintes

    Termékek: Hajápolás / Hajápolás, Egészség / Fitness / Wellness, Étrend-kiegészítők, Bőrápolás

    Megnyitott országok: 70

    Regisztrált tagok száma: 160.000

    Székhely: American Fork, Utah, Egyesült Államok

    Vezérigazgató: Brent Willis

    Magyarországi Ügyvezető Igazgató: Pálinszki Iván

    Alapítás éve: 1996

    Weboldal: www.morinda.com

    Facebook: https://www.facebook.com/morindamagyarorszag

    ForgalomRanglista helyezés
    $230 millió54.

    Magyarországi forgalom: 447 millió forint

    Ország: USA

    Értékesítési forma: Személytől személyig

    Kompenzációs rendszer: Multi-Level / Több-szintes

    Termékek: Hajápolás / Hajápolás, Egészség / Fitness / Wellness, Étrend-kiegészítők, Bőrápolás

    Megnyitott országok: 70

    Regisztrált tagok száma: 160.000

    Székhely: American Fork, Utah, Egyesült Államok

    Vezérigazgató: Brent Willis

    Magyarországi Ügyvezető Igazgató: Pálinszki Iván

    Alapítás éve: 1996

    Weboldal: www.morinda.com

    Facebook: https://www.facebook.com/morindamagyarorszag

    LEGUTÓBBI MEGJELENÉS

    2022-es MLM cégek magyarországi forgalmi adatai

    2022-es MLM cégek magyarországi forgalmi adatai

    A Magyarországon adózó MLM cégek forgalmi adatai elkezdtek nyilvánosak lenni az aóbevallásokból, amit az Igazságügyi Minisztérium Céginformációs oldalán érhetünk el. Ezek alapján az adatok alapján készítettük el a listának, amiben csak a belföldi nettó értékesítés...

    100 millió dollár forgalmat meghaladó TOP MLM cégek DSA listája 2022-ben

    100 millió dollár forgalmat meghaladó TOP MLM cégek DSA listája 2022-ben

    A DSN Global 100-as lista egyedülálló perspektívát kínál az iparág gazdasági és társadalmi szférára gyakorolt ​​globális hatásáról. Egy sor kölcsönös tanulást biztosít nemcsak az iparági tagok, hanem a kutatók, befektetők és – ami a legfontosabb – az iparágon belüli...

    2021-es forgalmi adatai a Magyarországon adózó Network Marketing cégeknek

    2021-es forgalmi adatai a Magyarországon adózó Network Marketing cégeknek

    A Magyarországon adózó MLM cégek forgalmi adatai elkezdtek nyilvánosak lenni az aóbevallásokból, amit az Igazságügyi Minisztérium Céginformációs oldalán érhetünk el. Ezek alapján az adatok alapján készítettük el a listának, amiben csak a belföldi nettó értékesítés...

    2020-as forgalmi adatai a Magyarországon adózó Network Marketing cégeknek

    MAGYARORSZÁGI VEZETŐK

    Ez itt a TE történeted helye

    Ez itt a TE történeted helye

    Ez itt a te bemutatkozó szöveged.

    Hogyan kerülhetsz ide?

    Bővebb infóért ide kattints.

    Pin It on Pinterest