A közvetlen értékesítési rendszerek világa virágzik, és az előrejelzések szerint 2024 és 2032 között átlagosan öt százalékos növekedési rátával (CAGR) számolhatunk, és 2032-re a forgalom eléri a 385,17 milliárd dollárt.

    A vállalkozó szellemű embereknek minden eddiginél több lehetőségük van pénzt keresni egy általuk kiválasztott termék eladásával. Az MLM kezdeti napjai óta a háztól házig történő értékesítés óriásit fejlődött az elmúlt évek során, köszönhető ez a technológia fejlődésnek.

    Több mint egy évtizeddel ezelőtt a Journal of Personal Selling and Sales Management cikkjében felhívta a figyelmet, hogy az iparágra nagy hatással van a digitális kornak.

    „A technológia felhasználása a közvetlen értékesítési iparágban” című cikkében Gonzalez-Padron és Ferrell kijelentette: „A közvetlen értékesítés hagyományos fogalma egy olyan iparágról szól, amely személytől személyig forgalmat jelenti és a fogyasztókkal való erős személyes kapcsolatok kialakítására összpontosít. Noha a technológia javíthatja a termelékenységet, kihívást jelent az iparágban megszokott „közvetlen kapcsolatok” hagyománya számára.”

    Napjainkban a technológia megszüntette a közvetlen értékesítés emberközpontú jellegét. Ez kétségtelenül lehetővé tette a vállalkozók számára, hogy sokkal gyorsabban érjenek el több lehetséges ügyfelet, és interaktív eszközök kifejlesztéséhez vezetett, de ugyanez a technológia lehetővé teszi az elszámoltathatóság csökkentését. Sajnos, amikor az elszámoltathatóság elveszik, a közvetlen értékesítési csatorna a névtelen, arctalan rossz szándékú színészek gyűjtő helye lesz.

    A piramisjáték betegség és a Ponzi-sémák

    Már több mint 100 éve, hogy Carlo Pietro Giovanni Guglielmo Tebaldo Ponzit postai csalás miatt letartóztatták. A nevét viselő rendszer ma már elismer minden olyan csaló üzletet, amelyben az új befektetőktől felvett pénzt a korábbi befektetők kifizetésére használják fel. A Ponzi-konstrukcióban a hozamokat egy jövőbeli időpontra ígérik, és azok fizetik ki, akik később „vásárolnak be”.

    Hasonló módon a piramisjáték az új tagok toborzásán alapul, és általában termékek vagy szolgáltatások vásárlását követeli meg úgy, hogy a piramisban magasabban elhelyezkedő embereket fizeti ki belőle. Első pillantásra nehéz megkülönböztetni a piramisrendszer és a legitim, többszintű marketing üzlet (MLM) közötti különbséget. A piramisjátékban a befizetés eleve csalásra épül. A befektetési „lehetőségek” változhatnak, de a lényeg az, hogy végül nem lesz elegendő készpénz az új befektetőktől a növekedés fenntartásához.

    A közvetlen értékesítés hajlamos a piramisjátékon belüli korrupcióra, mivel az MLM-ek vagy a többszintű komponenssel működő vállalkozások száma megkönnyíti egy csaló üzlet hamis termékének az „elrejtését” elég hosszú ideig ahhoz, hogy a csúcson lévők jelentős mértékű profitra tegyenek szert, mielőtt a rendszer összeomlik.

    Amikor a digitális termékek értékesítése rosszul sül el

    Az arany standard a legális közvetlen értékesítési vállalkozások meghatározásakor az, ha olyan legitim terméket vagy szolgáltatást kínálnak, amelyet a fogyasztó meg akar vásárolni. Ha azonban digitális termékekről van szó, nehezebb felmérni a valódi igényt, és néha azt is meghatározni, hogy milyen terméket (ha van egyáltalán ilyen) értékesítenek.

    Kevin Thompson, az MLM-re szakosodott ügyvéd és a Thompson Burton alapító partnere úgy véli, hogy a BurnLounge-ügy volt a legfontosabb jogi eset, amely segített meghatározni a legitimitásra vonatkozó konkrét irányelveket. Ez a korai digitális termék és annak elhibázott szerkezete precedenst teremtett, amelyhez a mai napig hasonlítható a vállalatok. 2007-ben a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) aggodalmakat kapott a BurnLounge céggel kapcsolatban. A cég azt javasolta, hogy a fogyasztóknak kínáljanak lehetőséget egy online áruház létrehozására, ahol zenét és kapcsolódó árukat értékesíthetnek. Az FTC tudomására jutott, hogy a forgalmazók többnyire „krediteket” szereztek, amelyeket egy extra havi díj ellenében készpénzre válthattak, amit csak új tagok toborzásával és a zenebolt-csomagok eladásával lehetett megkeresni.

    „A könnyű pénz ígérete nem más, mint egy farkascsapda a magasabb füvet kereső birkák számára.” – James Jean-Pierre

    Valójában nagyon kevés árut adtak el – Thompson szerint a bevétel mindössze három százaléka származott termékeladásokból –, és a befektetők „jelentős száma” pénzt vesztett. Végül Scott Eliot tulajdonos 2008-ban közel 118 ezer dollár kifizetésére egyezett meg az FTC-vel. 2012-ben a kaliforniai Központi Kerületi Bíróság úgy döntött, hogy a BurnLounge ügyben felsorolt ​​többi vádlottnak 16,2 millió dolláros büntetést kell fizetniük.

    Más jogi normák mellett a BurnLounge ítélet a valódi termék értékesítésének fontosságát hangsúlyozta. Amikor csak a toborzás, az új tagok csatlakoztatása utáni kifizetések és jutalékok jelentik az elsődleges bevételi forrást a forgalmazóknak, a kiskereskedelmi fogyasztóknak történő értékesítés helyett, az kétségtelenül kimeríti ezeknél a cégeknél a piramisjáték fogalmát.

    Az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) arra figyelmeztetett, hogy azok az MLM marketing programok piramisjátékok lehetnek, melyeknél a „hangsúly a toborzáson” van, és különösen szkeptikusnak kell lenni abban az esetben, ha több jutalékot keres valaki a mások toborzásáért, mint a termékértékesítésért. A piros zászló egyértelműen az, ha a toborzó hamis reményt ébreszt a jelöltben és kizárólag a az üzleti lehetőségre, az új tagok belépésére összpontosít.

    Kripto és az MLM

    A közösségi média platformok és az üzenetküldő alkalmazások termékeny táptalajt jelentenek a megtévesztő befektetési „lehetőségek” számára, beleértve a kriptovaluta- vagy devizakereskedést (forex) is. Gyakran egy kéretlen üzenettel vagy egy ismeretlen kereskedési webhelyre való irányítással kezdődnek.

    A kriptovalutáknál az MLM részeként egy digitális „termékbe” történő toborzással és egy befektetésen alapuló passzív jövedelem ígéretével szokott kezdődni az ajánlat, ami arra volt hivatott, hogy a csaló indíttatású cégtulajdonosok új tagokat vonzzanak be. Ahogy a kriptovaluta- és a devizapiac az elmúlt évtizedben robbanásszerűen megnövekedett (egy ponton a Forbes azt írta, hogy csaknem 23 ezer kriptovaluta létezik a piacon), a kriptovaluta digitális természete miatt a Ponzi-sémában működő cégek és a csalásra építő cégtulajdonosok/ értékesítő ügynökök első számú célpontja lett.

    A „rohadt alma” jele az, ha olyan digitális termékbe hívnak befekteti, ami rövid távon kiemelkedően magas megtérülési rátával rendelkezik, és olyan tulajdonosok, ügynökök képviselik a céget, akiknek pénzügyi- vagy banki végzettsége minimális vagy egyáltalán nincs.

    Kevin Thompson MLM ügyvéd egy közelmúltbeli bejegyzésében, amiben körbe járta a kripto MLM cégek világát, azt írta: „Itt az ideje, hogy kijelentsem a nyilvánvalót: Crypto + MLM = jogilag lehetetlen.” Ezt a cikket itt tudod elolvasni:

    Kevin Thompson: Kirpto + MLM = jogilag lehetetlen

    A gyors meggazdagodás álomszerű érzését sokan osztják az kriptovaluta MLM cégek világában. Általános szabály, ami az elmúlt években kiderült, hogy a kriptovaluta és más digitális pénzügyi termékekkel foglalkozó cégek nem minősülnek legitim hálózati marketingnek.

    Az elmúlt időszakban több ezer kriptovaluta csődöt mondott – akár azért, mert kezdettől fogva átverés volt, akár azért mert rosszul kezelték.

    Az egyik legnagyobb átverés a OneCoin volt, amely a New York Állami Déli Kerületi Ügyészség szerint több mint 4 milliárd euró bevételt hozott 2014 és 2016 között, mint MLM lehetőség, amin keresztül a tagok jutalékot kaptak mások toborzása után, de valódi termék, sőt valódi blokkláncon alapuló kriptovaluta sem volt a cég mögött.

    A valóságban nem lehetett érmét bányászni. Az egyik alapítót, Sebastian Greenwoodot végül 2018 júliusában letartóztatták és kiadták az Egyesült Államoknak. Azóta bűnösnek vallotta magát összeesküvésben elkövetett bűntettben, amelynek célja a jól kitervelt kriptovaluta csalás volt és egy pénzmosásban elkövetett összeesküvés. Erről több cikket is írtunk:

    20 év börtönre ítélték a OneCoin-os Sebastian Greenwoodot

    Üzlettársa és a OneCoin másik alapítója, a „kriptokirálynő” Ruja Ignatova 2017-ben tűnt el, azóta sem tudja senki, hogy merre van. Az FBI TOP10 legkeresettebb bűnözői listáján szerepel Ruja Ignatova és az FBI 100 ezer dollár nyomravezetői díjat ajánlott fel a kézre kerítésében segítőknek. Erről itt írtunk:

    Az FBI TOP10 legkeresettebb bűnözői között Ruja Ignatova

    A digitális termékekbe történő befektetés kijátszása

    Amikor nincs kézzelfogható fizikai termék, ami az eladótól a fogyasztóhoz kerül, sokkal könnyebben építhető fel egy átverés, hiszen a vállalat saját struktúráját használja fel annak elfedésére, hogy a befektetők ténylegesen hogyan kereshetnek pénzt. Az egyik ilyen csalás az OmegaPro volt. A Dilawar Singh által 2019-ben alapított cég nem kínált fizikai terméket, inkább online kereskedési szolgáltatásokkal rendelkezett.

    29 dolláros befektetéstől kezdődően a tagok különböző szintű licenceket vásárolhattak. A jutalék struktúra innentől vált zavarossá, ami a SEC figyelmeztetései szerint a piramisjáték egyik jellemzője. A forgalmazóknak különböző rangokat kellett elérniük ahhoz, hogy az erősebb és gyengébb lábakkal, az alsóvonali követelményekkel fenntartsák rangjukat. Létezett egy három szintű vezetői pool is.

    A megszerzett jutalék 30 százaléka pedig automatikusan az e-pénztárcába került; a maradék 70 százalékot egy „passzív pénztárcába” került. Egy kicsit már össze is zavarodtunk?

    A fő probléma az volt, hogy az OmegaPro soha nem mutatta be a pénzügy engedélyeit vagy azt, hogy bármelyik hatóság engedélyezte volna a pénzügy kereskedelmet. Spanyolország, Peru, Chile és Franciaország gyorsan figyelmeztetést adott ki a szervezettel kapcsolatban.

    Amikor az OmegaPro 2022 decemberében összeomlott, nyilatkozatot adott ki, hogy eladta befektetői adatbázisát a BrokerGroupnak, amelynek gyökerei megkérdőjelezhetők.Az OmegaPro összeomlásról itt írtunk:

    Az OmegaPro az összeomlás szélére került

    Nem volt meglepő, hogy az OmegaPro Dubai területén működött.

    Miért Dubai?

    Számos digitális termékekkel rendelkező cég és kriptovaluta vállalkozás székhelye Dubaiban található.

    2021-ben Dubaiban azt várták legalább 1000 kriptovaluta lesz az országban 2022-re, de ezt most némileg befolyásolhatják az újonnan bevezetett szabályozási és engedélyezési követelmények.

    Miért van ilyen sok kétes eredetű cég az Egyesült Arab Emírségek (EAE) egyetlen városában, Dubaiban?

    Ennek egyik oka, hogy nincs kiadatási szerződésük más országokkal és azt állítják, hogy szigorú felügyeletet gyakorolnak.

    A Külkereskedelmi Hivatal (ITA) szerint: „A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (DED) hozzájárult az Egyesült Arab Emírségekben a Közvetlen Értékesítési Szövetség (DSA) megalakításához, amely a Közvetlen Értékesítési Szövetségek Világszövetségének (WFDSA) hivatalos tagja lesz, hogy az átláthatóság és az ágazat szabályozása megtörténjen.”

    A helyi DSA 2009-ben alakult meg és a régióban 14 közvetlen értékesítő cég képviseletét jelenti. Bár Szaúd-Arábiában kifejezetten tilos a hálózati marketing, Dubaiban szinte ösztönzik azt, hogy minél több cég legyen náluk, pedig a Dubai székhelyű Fotis International ügyvédi iroda szerint „…csak 14 cég rendelkezik jogi engedéllyel arra, hogy közvetlen értékesítő cégként dolgozzon az Egyesült Arab Emírségekben.”

    A Fotis International kijelentette: „A DSA UAE küldetése az, hogy előmozdítsa a közvetlen értékesítési iparágat az Egyesült Arab Emírségekben és a Közel-Keleten, továbbá megvédje a fogyasztók jogait azáltal, hogy ragaszkodik az üzleti átláthatóság legmagasabb szintjéhez”, … „a törvényes közvetlen értékesítést végző vállalatok létfontosságú szerepet játszanak a az Egyesült Arab Emírségek és a Közel-Kelet társadalmi és gazdasági fejlődésében.”

    A DSA pontosan meghatározza, hogy egy cégnek milyen regisztrációs követelményeknek, milyen kereskedelmi engedélyeknek kell megfelelniük és azt is pontosan meghatározza, hogy az MLM cégeknek milyen jogokat kell biztosítaniuk a fogyasztóiknak. Ezek azonban kifejezetten az Egyesült Arab Emírségek állampolgárai számára vannak megfogalmazva, és a vállalatok számára kevés információt nyújtanak a régión kívüli fogyasztóknak nyújtott szolgáltatások felelősségéről. Úgy tűnik, hogy ha nem az Egyesült Arab Emírségek lakosait célozzák meg a cégek, akkor szabályozástól való félelem nélkül működhetnek. Az MLMbehind.com szerzője szerint: „Dubaiban a csalók bárkit bárhonnan átverhetnek mindaddig, amíg nem veszik célba az Egyesült Arab Emírségek helyi lakosait, ”

    A Global Legal Insights vesztegetési és korrupciós vádakra vonatkozó elemzésében rámutat arra, hogy „polgári jogi joghatóságként az Egyesült Arab Emírségek bírósági ítéletei nem hozzáférhetők nyilvánosan”, ami megnehezíti annak megállapítását, hogy a közvetlen értékesítő cégek tulajdonosait és ügynökeit/forgalmazóit Dubaiban vádolják-e bármilyen okból kifolyólag.

    Bírósági ügyek

    Nehéz lépést tartani a perekkel, hiszen a csaló cégek folyamatos névváltoztatások után újra felbukkannak, de általában a cégeket képviselő arcok nem változnak. Például a Global Wealth Trade Corporation lett az Opulence Global-ból. Melius átnevezte magát BE-re. A Dubli nemrég Ominto-ra változtatta a nevét, hogy csak néhányat említsünk.

    Az, hogy nevet változtat egy cég, nem feltétlenül ad okot aggodalomra, de kérdéseket vet fel a márkaváltás mögött meghúzódó okokkal kapcsolatban. Néha a névváltoztatás oka az, hogy új anyavállalatot hoznak létre,  mert mondjuk egy céget felvásárolnak. Más esetekben a vállalatok megpróbálnak új „lendületet” adni a toborzásnak, és remélik, hogy az új név új befektetőkhöz jut el és újabb belépő csomagot vásárló embereket generál. Kevin Thompson azt mondta, hogy általában névváltoztatás oka az, hogy az előző márkához már sok negatív dolog társul.

    A szabályozó hatóságok még ha sokszor lassan is, de utolérik azokat, akik csaló, átverő MLM-et hoznak létre. Az iX Global azt állította, hogy a „leggyorsabban növekvő önfejlesztési platform a világon”, mint egy olyan fintech vállalat, amely megtanítotja a befektetőknek, hogyan lehet passzív pénzt keresni kriptovalutákon, valamint a mesterséges intelligenciával működő kereskedési számlákon keresztül.

    2023 júliusában a SEC 18 embert vádolt meg, köztük Joe Martinez vezérigazgatót, akiket értékpapírcsalás miatt perelték be. A keresetre reagálva az iX Global emlékeztette a befektetőket arra, hogy: „Nem vállalunk semmilyen garanciát a ROI-ra (a befektetés megtérülésére).”

    Az MLM-es és a digitális termékekkel kapcsolatos aggodalmak túlmutatnak a kriptovalután, a forexen és más származékos termékeken. A közösségi hálózatok, az NFT-k, az akciós vásárlások, a jogi szolgáltatások és mindenféle oktatási platform (például azok, amelyek azt állítják, hogy befektetőket oktatnak a kriptovaluta világában) leginkább piramis- és Ponzi-játékok.

    Az Onyx Lifestyle cégnek 2019 első hónapjában több mint 4200 „tagja” (más néven befektetője) volt, és a vállalat több mint 10 millió dollár bevételt hozott létre. A vállalat a „globális banki ügyintézés, az Ön személyes számláján keresztül” kínálta a tagsági szintek mellett, amelyek egy „elsőrangú tagsági kártyát” biztosítottak az embereknek. Ez a kártya szerintük „a luxus kulcsa”, valamint az eseményekhez való exkluzív hozzáférés. 2021-ben csoportos keresetet indítottak ellenük.  2021 közepén, ami az Onyx Lifestyle-ból megmaradt, a Digital Profit nevű cégbe került át. A Digital Profit 2021 augusztusában „rossz piaci körülmények”-re hivatkozva lehúzta a rolót, valójában egy kilépési csalás volt. A befektetők több százezer dollárt veszítettek.

    Több cikket közöltünk a Lyoness-ről, a legutóbbiban a cég európai csődbejelentéséről írtunk. A csőd okának a „világjárvány, energiaválság és infláció” jelölték meg. A fizetésképtelenségi eljárás a Lyoness International AG és a Lyoness Europe AG cégeket érinti és az állítás szerint kizárólag erre a két társaságra vonatkozik. Évek óta lehetett tudni, hogy a Lyoness egy Ponzi-séma, hiszen a Lyoness számos átalakuláson, névváltoztatáson és a kapcsolódó offshore cégek folyamatos változásán ment keresztül.

    Több cikkben hívtuk fel a figyelmet, hogy a Lyoness-t piramisjátéknak nyilvánították például Olaszországban, ahol 3,2 millió eurós bírságot szabtak ki rájuk. Az elmúlt időszakban a céget Norvégiában, Lengyelországban, Oroszországban és Lichtensteinben betiltották. 2023 novemberében a csődeljárás kezdetekor kiderült, hogy a cégnek 110 millió dollár adóssága van. Ezek a cikkek itt érhetőek el:

    A Lyoness felszámolás alatt áll Európában

    „Ha túl jól hangzik ahhoz, hogy igaz legyen, akkor valószínűleg átverés” tartja a mondás, és ez tökéletesen alkalmazható az ilyen pilótajátékok, Ponzi sémák a vizsgálatakor.

    A hiteles közvetlen értékesítők problémája

    A közvetlen értékesítés hírneve csorbát szenved azoknak az embereknek/ cégeknek a tettei miatt, akik nem a megfelelő szabályok szerint játszanak. A közvetlen értékesítéssel foglalkozó cégek egyre jobban tudatában vannak annak, hogy az MLM-nek álcázott kriptovaluta rendszerek hogyan veszélyeztetik a közvetlen értékesítési csatorna identitását és hírnevét.

    A hagyományos értékrend több szabályozást követelne meg az eladók és a fogyasztók védelme érdekében. Nagyon is valós kockázat az, hogy az etikátlan, fenntarthatatlan kriptovaluta- és forex-sémák a fogyasztók és a vállalkozók szemében a legális közvetlen értékesítési lehetőségek szinonimájává válnak. Az éberség, a felügyelet és az átláthatóság mind kulcsfontosságúak, és prioritást kell élvezniük minden közvetlen értékesítő vállalat és forgalmazó számára.

    Szerencsére a befektetők olyan világban élnek, ahol több információhoz jutnak hozzá, mint a történelem során bármikor. Minden iparágban vannak rossz szereplők, és minden befektetőnek meg kell oldania a házi feladatát, hogy szakértői útmutatást kérjen a csalási lehetőségek elkerülése érdekében.

    A törvényes működő MLM cégek és forgalmazók másképp működnek, mint az itt tárgyalt lelketlen emberek, akik a cégüket arra építik fel, hogy másokat átverjenek. Fel kell hívni a figyelmet azokra az emberekre is, akik ma Magyarországon már több évtizedes múlttal rendelkeznek a Ponzi MLM-em cége világában. Ők igazi pilótajátékosok, akik cégről-cégre vándorolnak és mindig ki akarják szedni a pénzt a zsebünkből a legújabb „már tegnapra milliomos leszel, de nem kell csinálnod semmit” termékünkkel. Ha már rövid időn belül hívott fel minket valaki újabb és újabb cégek ajánlataival, akkor felejtsük el őt. Sokszor ha megkérdezzük mi történt az elmúlt céggel ez alatt a pár hónap alatt mióta beszéltünk, akkor csak a félrebeszélést kapjuk: „Ez most a tuti. Olyan nyereség van ebben a kriptotőzsdében, kriptobányászatban, hogy az hihetetlen. Már a világűrből is műhold segítségével megmondjuk, hol lehet kibányászni a nyersanyagot és azt tudod kriptoban lekötni. Hatalmas profit lesz, hiszen az arany-, ezüst-, gyémántbánya már a mi kezünkben van. Vagy minden műtárgyat eladunk és giga-, mega- profitot csinálunk. Esetleg olyan sportfogadási oldalunk van, ami soha nem veszít, hiszen mesterséges intelligenciával működik…”

    A legjobb tanácsom az, hogy kerüljük el őket.

    Az átverés 11 jele

    A csalásra építő befektetési rendszereknek van néhány közös vonása. Nem mindig könnyű észrevenni őket, és ez a lista semmiképpen sem teljes – de itt van 11 piros felkiáltójel, amely a segítségünkre lehet:

    1. Kézzelfogható termékek vagy szolgáltatások hiánya
      A piramisjátékok általában nem felelnek meg a törvényi előírásoknak. Nem rendelkeznek valódi termékekkel vagy szolgáltatásokkal, amit a fogyasztó akkor is megvenne, ha nem lenne mögötte üzlet. Az elsődleges bevételi forrásuk az új befektetőktől beszedett pénz, nem pedig valódi üzleti tevékenység, például termékek vagy szolgáltatások értékesítése.
    2. Magas hozam ígérete csekély vagy alacsony kockázat mellett
      A csaló rendszerek irreális garanciákat vállalnak, túlzott eredményeket mutatnak be, illetve hatalmas profitot ígérnek, ezeknek a látszatán alapulnak a bizalom fenntartása és a gyanakvás elkerülése érdekében.
    3. Az átláthatóság hiánya
      A befektetési stratégia bemutatásával kapcsolatban kitérő választ adnak vagy a működési gyakorlatra vonatkozóan csak homályos információkat tesznek közzé.
    4. Rendkívül magas jutalékok
      Hatalmas, akár több millió forintos befizetéseket követelnek meg az új tagoktól, ami után a kifizetett jutalékok magas szinten történnek meg, ezért csak kapzsi, nem megfelelő típusú üzletépítőket vonzanak. A stabil, tartós vállalatok elősegítik a folyamatos növekedést.
    5. Nem regisztrált befektetési szolgáltatók
      Ezek a cégek nem rendelkeznek a törvényileg szükséges regisztrációkkal vagy engedélyekkel. A törvényes befektetési lehetőségeknek meg kell felelniük a szabályozási normáknak és a felügyeleteknek.
    6. A befizetett befektetés lekötése vagy a jutalékok kifizetésének megnehezítése
      A pénzeszközökhöz való hozzáférést azért akadályozzák az ilyen cégek, mert így a rendszer összeomlásának a veszélye meghosszabbítható. Előfordulhat, hogy csak pár hónap után jelentkezik ez a probléma, amikor az új tagok befizetései alacsonyabb szinten lesznek, mint amit jutalékban ki kell fizetni. Ilyenkor sokszor hivatkoznak”hacker” támadásra, vagy bankváltásra. Sok ilyen cégnél hónapokra- vagy évekre lekötik a pénzed és az idő lejárta előtt nem férhetsz hozzá. Ez azért van, mert ezekből a befizetésekből gazdagszik a tulajdonos és ebből fizetik ki a toborzó ügynökök jutalékát. Az engedéllyel rendelkező pénzügyi szolgáltatóknál bármikor felmondhatod és visszakérheted a lekötött befektetésedet, de általában ilyenkor nem fizetik ki az addigi profitodat.
    7. Új befektetésekből finanszírozott kifizetések
      Az illegális konstrukciók klasszikus ismertetője az, amikor a korai befektetőknek kifizetett hozam az új befektetők befizetéseiből származik. Ez egy függőségi kört hoz létre, ami egy idő után összeomlik.
    8. Indokolatlan nyomás, hogy újra fektessen be náluk
      A befektetők nyomást éreznek a cég részéről, hogy újra be kell fektetniük, és nem választhatják a pénz kifizetését. Például előfordul, hogy mielőtt lejárnának a lekötések egy új ajánlat jön ki. Ez az ajánlat arról szól, hogy a befektetésnek csak egy részét fizetik ki, mondjuk a 50-60%-át. A maradék 40-50%-ot egy új termékbe kell berakni és ott is megforgatni a pénzt, mert az milyen jó lesz. Ez segít fenntartani a rendszert azáltal, hogy a pénzeszközöket a rendszeren belül tartja.
    9. Toborzás vezérelt marketing
      Általában az ilyen csaló cégek egy toborzás-vezérelt struktúrára támaszkodnak, ahol a résztvevőket arra ösztönzik, hogy folyamatosan új befektetőket hozzanak be a hálózatba. Így a lelketlen értékesítők és a csaló tulajdonosok fenntarthatják a hatalmas jövedelmezőség illúzióját, amit zoom konferenciákon, előadásokon és céges rendezvényeken folyamatosan hangoztatnak.
    10. Működési titkok
      „A befektetési „stratégia” belső működése szigorúan őrzött titok. Több mint X szakember dolgozik a háttérben, akik a világ elitjébe tartoznak. Túl bonyolult ez egy halandó számára, ami elriaszthatná a befektetőket. Ne is tegyél fel túl sok kérdést, ne nézz utána semminek”. Ilyenkor meg kell kapargatni a felszínt és kérni kell hogy nevezzen meg pár embert. Ha nem kapsz választ nézd meg a weboldalukat, hogy kiknek a nevei szerepelnek ott. Keress rá a google-ban és ha nem találsz róluk semmit, vagy nyugtalanító cikkekkel találkozol, mert már nem az első kriptovaluta cégben vesznek részt ami a földbe állt, ne is foglalkozz velük. Ha pedig annyira nagy a titkolózás, hogy a weboldalon nem találsz vezetőket, akkor azonnal felejtsd el őket.
    11. Túl szép, hogy igaz legyen
      A hozzáértő befektetőknek szkeptikusnak kell lenniük minden olyan lehetőséggel kapcsolatban, amely a hagyományos befektetésekhez képest aránytalanul magas hozamot kínál. Nincs olyan, hogy holnapra milliomos leszel és nem kell csinálni semmit hozzá. Ez egy délibáb, és annyi az esély rá mint a lottó megnyerésére.

    Ajánlott tartalom:

    Kriptovaluták az MLM-ben a meggazdagodás új forrása vagy a csalás melegágya?

    Frank Ricketts-et (OneCoin, SiteTalk) 5 év börtönre ítélték

    PLCU átverés

    A Piramiskirályok leleplezése – A Crowd1 átverés – BBC dokumentumfilm

    A DagCoin alapítóit, Nils Grossberget és Kristjan Resst letartóztatták Észtországban

    A Falcon pilótajáték végveszélyben

    A Skyway Capitalt Olaszországban csalás miatt 70 ezer euróra büntették

    Piramisjáték szervezése miatt büntették meg a Lyoness-t

    Mohini átverés, amit messziről kerülj el

    Joseph Frank Abel, a BitClub Network egyik alapítója bűnösnek vallotta magát

    Forrás: DSN

     

    Szólj hozzá Facebookal

    Pin It on Pinterest